Kiállítás

2007. január 1. | Szerző | Kategória: Kiállítások

Kiállításaink megrendezésében a korábbi gyakorlatot követjük: általában havonta nyitunk meg egy-egy Műhelyszín Kiállítást, amelynek anyaga általában népművészeti vagy iparművészeti alkotásokat tartalmaz. Olyan műveket tehát, amelyek művészetté emelik tárgyainkat, a minket körülvevő környezet megannyi összetevőjét, egy foltvarrásos terítőtől elkezdve egy szép faragású polcon át a kerámiatárgyak változatosságáig vagy egy szépen komponált asztali virágdíszig. Ezen kiállítások külön érdekessége, hogy a kiállított anyag alkotója vagy alkotói, meghatározott napokon maguk is ott dolgoznak a idején, így a látogatók nem csupán megcsodálhatják a kiállítási tárgyakat, de a helyben biztosított anyagok és eszközök, no meg a szakmai tanácsok segítségével maguk is belekóstolhatnak az alkotás szépségébe. További lehetőségként, előzetes egyeztetés alapján, iskolás csoportokat is fogadunk ilyen foglalkozásokra, amelyek érdekes és hasznos időtöltést biztosítanak egy-egy napközis csoport számára. Bármikor, bármiért látogat is el hozzánk, mindenkor érdemes figyelmet szentelnie egy kis ideig Folyosógalériánk kiállításaira is, amelyek keretében mindig valami érdekességgel próbáljuk megörvendeztetni. Érdekes gyűjtemények, múlt idők használati tárgyai, fényképei éppúgy láthatók a tárlóinkban, mint origami figurák, vagy díjnyertes hajómodellek. Túl azon, hogy így is szerezhetünk néhány kellemes percet látogatóinknak, akár Ön is kiállító lehet, ha egy hónapra rendelkezésünkre bocsájtja gyűjteményét, hobbiból készített tárgyait, amelyek épségét természetesen biztosítjuk. Ezen rendszeres kiállításokon kívül, rendezvényekhez vagy más alkalmakhoz kapcsolódva is rendezünk Egyedi kiállításokat, amelyekről honlapunkon vagy műsorfüzetünkből tájékozódhat, s amelyekre szintén szeretettel invitáljuk Önt is.

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.