Klubok

2007. január 1. | Szerző | Kategória: Klubok

A nálunk működő klubok és klubjellegű közösségek is szívesen látják Önt tagjaik között.

A gyermeket váró kismamákat és kisgyermekes mamákat és babáikat várja Baba-Mama Klubunk, amelyben szakavatott védőnők adnak tanácsokat a különleges élethelyzet feladatainak és problémáinak megoldásához, de fontosnak érezzük azt is, hogy segítsünk a családi élet egyéb eseményeiben, például egy-egy ünnepre való felkészülésben, stb. S az sem elhanyagolható, hogy a fiatal szülők találkozhatnak egymással, kapcsolatokat teremthetnek, megbeszélhetik egymás között gondjaikat, megoszthatják egymással örömeiket. Nekik ajánljuk a Ringató foglalkozásait is, amelyek rendszeresen és élményszerűen járulnak hozzá a babák egészséges lelki-szellemi fejlődéséhez és ahhoz, hogy az anya-gyermek kapcsolat a lehető legmélyebb legyen már az első hónapok-évek során is.

A „korosabbaknak”, vagyis az óvodás korúaknak szervezzük az Ovis angol foglalkozásokat,  amelyek keretében a gyermekek rendszeres nyelvi képzésben részesülhetnek. Mindezt azért fontos már óvodás korban elkezdeni, mert az ilyen korban igen gyorsan fejlődő gyermeki agy fejlődését tereli egészségesebb irányba, segíti olyan funkciók kialakulását, amelyek később már nehezebben vagy egyáltalán nem alakulnak ki. E heti rendszerességgel zajló foglalkozások mellett, havonta szervezünk a Maroshegyi Óvodával Ovitéka és Ovifon előadásokat, amelyeken, a könyvtárunkban, érdekes mesékkel, szép zeneművekkel találkozhatnak a gyermekek, megszokva így a könyvtári környezetet és belekóstolva a művészeti élmény közös befogadásának örömébe is. Noha ezeket a foglalkozásokat a Maroshegyi Óvodával közösen szervezzük, természetesen szívesen látunk mindenkit, aki ellátogat hozzánk az előadásokra. Az iskoláskorúak számára is több klubot működtetünk.

Az alsó tagozatosokat várjuk Berázda Gyermekklubunkba, ahol havonta egy szombaton, színes, élményszerű programokon találkozhatnak a nekik való irodalommal, zenével, vizuális művészetekkel, szinte észrevétlenül bővíthetik ismereteiket és próbálhatják ki, fejleszthetik ügyességüket a mintázó, tárgyalkotó mozzanatokban.

A városban elsőként megalakított Cimbora Gyermekklub már az idősebbek érdeklődésére tart számot. Ők már a koruknak megfelelő szinten fejleszthetik ismereteiket, készségeiket, s a klubtagság révén már az országos, sőt már határainkon is túlnyúló Cimbora klubhálózat részévé is válnak, amelynek országos szintű rendezvényeire is eljutnak. Hasonló korú gyermekek számára indítottuk a máris nagy népszerűségnek örvendő Indián Klubot is, amelyben a foglalatosságok érdekessége mellett külön élményt nyújt a gyermekeknek a közösséghez tartozás és az ezzel járó szertartás-kultúra megismerése és gyakorlása is. Mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak ajánljuk az immár ötéves jubileumához közeledő Tollpihe Meseíró Klubot, amelyben a 3. osztályosoktól a 8. osztályosokig ismerkedhetnek a gyermekek a meseírás rejtelmeivel, s évente pályázat keretében mérethetik meg alkotásaikat, mutathatják be azokat a Fehérvár Televízió képernyőjén és a helyi napilapok, folyóiratok és periodikák oldalain. Bár a pályázatot (többek között) a Táncsics Mihály Általános Iskolával közösen szervezzük és bonyolítjuk le, a részvétel nyitott, tehát a székesfehérvári és a városon kívüli gyermekek alkotásait is örömmel fogadjuk, amint a klubban is szívesen látjuk őket.

Ugyancsak nyitottan, lényegében regionális hatókörrel indítottuk be a JEL-SZÓ Ifjusági Irókört is, ahová a középiskolás és főiskolás korú fiatalokat várjuk 14 évestől 26 éves korig. Számukra a havonta egy szombaton szervezett találkozókon kívül az internetes kapcsolattartás lehetőségét is biztosítjuk, hogy a közösség munkája a távolságok ellenére is folyamatos lehessen.

A városrész három nyugdíjas klubja közül kettő, a Területi Nyugdíjas Klub és az Ikarusz Nyugdíjas Klub. A kellemes összejöveteleken, szinte minden alkalomra jut valamilyen érdekes program is: egészségügyi, táplálkozási tanácsadások, időskori torna, útibeszámolók színesítik a névnapi, Nőnapi, Húsvéti és Karácsonyi ünneplések sorát, szezonális kirándulások gondoskodnak az élményszerzésről, gyógyfürdőkbe való eljutásról, egyszóval olyan események és olyan kedélyes társaság várja Önt, amitől kár lenne magát megfosztania.

Szakköreinkről, klubjainkról és programjaikról bővebb felvilágosítást Iszkádi Erika művelődésszervezőtől kaphat az 501-161-es telefonszámon.

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.