Májusi Mustra

2007. május 12. | Szerző | Kategória: Egyedi rendezvények, Képgaléria

2007. május 12.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Bemutatkozó Meghívottak!
Kedves Vendégeink!

Az elmúlt évben megrendezett „Májusi Mustránk”, amely az intézményben egymással párhuzamosan dolgozó művészeti csoportok és vendégeik kapcsolatait volt hivatott megerősíteni, jó tapasztalatokkal szolgált ahhoz, hogy immár hagyományteremtő módon rendezzük meg „Májusi Mustra – 2007.” címmel első kulturális „börzénket”. Céljaink szerint, a rendezvény segítségével, szeretnénk szorosabbá tenni az intézményünk közelében dolgozó, településük művelődésszervezésével foglalkozó szakemberek, és a produkcióikkal meghívható előadók, művészeti közösségek kapcsolatát, legyenek azok hivatásos művészek vagy színvonalasan működő amatőrök. Igen bízunk benne, hogy kezdeményezésünket szívesen fogadják, és a lebonyolítással is elégedettek lesznek majd. Ebben a reményben kívánok közreműködőinknek sikeres bemutatkozást, vendégeinknek hasznos időtöltést és eredményeket hozó kapcsolatteremtést minden résztvevő számára.

Adorján Viktor, igazgató

Program

9:00 –  9:15 Megnyitó /23.terem/
9:15 –  9:35 Napsugár Duó népi dallamokat /könyvtár/
énekel, Dömény  Krisztián és Zsófi citerázik
9:40 – 10:10 Mákvirágok bábjáték /22.terem/
A rátóti csikótojás
10:10 – 10:40 TALÁLKOZÓ –I /23. terem/
10:40 – 10:55 Bemutatkozik a Cameofilm Kft. /23. terem/
11:00 – 11:30 Ikarus Néptánc Együttes /tornaterem/
11:30 – 12:00 „ Kínálat a csodákból ” /13. terem/
12:00 – 12:30 Találkozó a T I T Fejér Megyei Egyesületével /23. terem/
12:35 – 13:00 Székesfehérvári Szabad Királyi Lovagok Egyesülete /29. terem/
13:05 – 13:35 MASZK- Mezőszentgyörgyi Amatőr  Színjátszó Kör Rejtő Jenő: Botrány a Strand Hotelban /tornaterem/
13:35 – 14:05 TALÁLKOZÓ –II. /23. terem/
14:05 – 14:20 Bemutatkozik az FX- Filmiroda Kft. /23. terem/
14:25 – 14:45 F. Dőry Magdolna – Mi a haza ? Elfeledett versek a hazaszeretetről./könyvtár/
14:50 – 15:20 Kimlei Harmonikások, Birkásné Sej Edit és Burdi István Duó /22. terem/
15:25 – 16:00 TALÁLKOZÓ – III. /23. terem/
16:00 – 16:45 Prospero Színkör – Szép Ernő: Május /tornaterem/
16:50 – 17:20 Acousticure  zenekar /22. terem/
17:25 – 17:55 World Dance ír sztepptánc csoport /tornaterem/
18:00 – 18:15 Szfvári Zsonglőr Klub /22.terem/
18:15 – 18:40 TALÁLKOZÓ – IV. /23. terem/
18:40 – 19:10 Pyrgos Néptánc Együttes /tornaterem/
19:15 – 19:35 Papp Györgyi előadóművész /könyvtár/
19:40 – 20:10 White Room rock-zenekar /tornaterem/
20:10 – 20:40 TALÁLKOZÓ – V. /23. terem/
ZÁRÁS /23. terem/

9:15 – 9:35                                                                   Könyvtár

Napsugár Duó

A Napsugár Duó 2006. évben alakult meg, a dégi ÁMK Dr Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény támogatásával, és még ebben az évben a Fejér Megyei Népdalversenyen kiemelt arany minősítést kaptak, és tovább jutottak az országos Pesovár Ferenc Népdaléneklő Versenyre. Rohonczi Dóra /9 éves/, Konkoly Attila /8 éves/ kimagaslóan tehetséges tanulók. Lázár Melinda felkészítő tanáruk közreműködésével 2007. március 15-én Enyingen ismét arany minősítést értek el.
Rohonczi Dóra rendszeresen fellép szólistaként, tagja az iskola Gyögyharmat és Gyöngyvirág népdalkörnek, valamint együtt énekel nagyszüleivel a felnőtt Búzavirág népdalkörben. Legkiemelkedőbb eredménye: 2006. októberében Budapesten a Kárpát-medencei népzenei versenyen elért különdíj. Ez alkalommal Somogy megyei gyermekdalokból hallhatunk összeállítást.
Dömény Krisztián – citeraszóló A 15 éves dégi fiú Székesfehérváron a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola népi hangszer tanszakán végzi tanulmányait. A tehetséges tanuló, legkiemelkedőbb eredménye a Vass Lajos Népzenei Verseny dunántúli döntőjén kapott arany minősítés. A családban nővérével, Zsófival szokott citerázni, akivel most közös számot mutatnak be. Felkészítő tanára Varró János. Ez alkalommal Moldvai és szatmári csokrot mutatnak be.

Elérhetőségek:

ÁMK Dr Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény
Lázár Melinda
06-70/379-2373
Iskola: 06-25/505-290
8135 Dég, Köztársaság út 33.

9:40 – 10:10 22. terem

Mákvirágok

A Mákvirágok színjátszó csoport 2001 óta működik a jelenlegi formájában a sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola keretein belül. A csoport rendszeres résztvevője az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozónak, arany és ezüst minősítéseket tudhat a magáénak. 2005 óta bábelőadásokat is készít a kis társaság, s 2006-ban a Gyermekbábosok Országos Fesztiváljának országos döntőjén is megmérethette magát.
Tekintettel a csoport évről évre megújuló tagságára, az ősztől meghívható produkcióinkról a tanév kezdete után tudunk pontos felvilágosítást adni.

Jelenleg látható előadásaik: Szamárkodás – népmese-feldolgozás, A rátóti csikótojás – bábelőadás
A rátóti csikótojás –
az eredeti népmese alapján bábszínpadra írta
Adorján Viktor – Bozai Éva
Rendezte: Bozai Éva

Elérhetőségek:

Zichy Jenő Általános Iskola

Bozai Éva

Sárszentmihály
e-mail: zichyj@ceger.hu
tel.: 22-445 006

10:40 – 10:55 23. terem

Cameofilm Kft.

A Cameofilm 2002 őszén alakult. A cég alapító producere, Csáky Attila több évtizedes szakmai múlttal rendelkezik. A Kft. fő tevékenységi körébe tartozik a filmgyártás, e mellett a Cameofilm keretein belül működő FilmHarmonikusok Dramaturgiai Műhely segítséget nyújt a forgatókönyvek fejlesztéséhez, és dramaturgiai tanácsadással járul hozzá az alkotók munkájához. A vállalkozás produkciós irodája közreműködésével az elmúlt két évben már számos filmalkotás született, kis, – és nagyjátékfilmek, televízió,- és rövidfilmek. Ezek mellett az elmúlt időszakban a cég tevékenysége animációs és dokumentumfilm készítéssel is bővült. A Cameofilm Kft. igazgatója, önálló producer. Játékfilmeket, dokumentumfilmeket TV-filmeket, és műsorokat, reklámfilmeket, és egyéb médiatermékeket gyárt, és gyártat. A Magyar Filmgyártó Vállalat dolgozója, nagyjáték– és dokumentumfilmek felvételvezetője. Számos reklámfilm, állófotó, nyomtatott sajtó és egyéb médiatermék előállításának gyártásvezetője (Coca – Cola, Fanta, Westel, Pannon GSM, Philip Morris, Nestlé, Nivea, OMO, Henkel, Reetsma, Peugeot, Vivendi, MTM-SBS Rt., RTL Klub, BAT).
A Cameofilm Kft. fő célja, hogy a munkák nyomán maradandó értékeket képviselő, magas művészi színvonalú produkciók kerüljenek a nézőközönség elé.

Elérhetőségek:

Cameofilm Kft.
Csány Attila
1023 Budapest, Apostol u. 13/b
tel:06-1/225-3562, fax: 06-1/225-3563
Cameofilm <info@cameofilm.hu>

11:00 – 11:30                                           Tornaterem

Ikarus Néptánc Együttes

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár immár 30 éve ad otthont az Ikarus Néptánc Együttesnek. Az együttes tagjai 17-35 év közötti tanuló, és dolgozó fiatalok, kiknek munkáját magas színvonalú művészeti tevékenység jellemzi. Repertoárjuk új, eredeti koreográfiákkal a Kárpát-medence tánchagyományait ápolja, és állítja színpadra. A mai kor igényekhez igazodva – a Fehérvári Huszárok Egyesületének lovasprogramjával kombinált koreográfiával – idézik a múltat, és közvetítik a jelennek.
Hazai fellépéseiken kívül sikerrel szerepeltek Európa számos országában, több alkalommal egyedül képviselve hazánkat a különböző fesztiválokon.
Az együttes legutóbbi években is rendszeresen vett részt a különböző fesztiválokon pl. Székelyudvarhely – Szelyke Fesztivál, Ausztria, Dunaújvárosi Vasas Néptánc Fesztivál, Tatai Néptánc Fesztivál, Székesfehérvári Nemzetközi Néptánc Fesztivál, Balatonföldvár Fesztivál ahol  2004-ben fesztiváldíjat is nyert. Céljuk a néphagyomány ápolásán, népszerűsítésén kívül, hogy az Ikarus Néptánc Együttes lendületét, összetartó közösségét fenntartsák.
A néptánc együttes művészeti vezetője: Marton János.

Elérhetőségek:

Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
Kaiser Istvánné, Marton János,
8000 Székesfehérvár, Sóstó ltp. 1.
06-22/50-11-60, 06-22/50-11-61
E-mail cím: info@ggmuvhaz.hu
Honlap: www.ggmuvhaz.hu

11:30 – 12:00                                       13. terem

„ Kínálat a csodákból… ”

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár jó szívvel ajánlja minden kedves vendégének a figyelmébe, a programban bemutatkozó alkotókat, és csodálatos alkotásaikat.

Art Stúdió Képzőművészeti alkotói –  üvegfestés
Képviselőjük: Lukácsné Deák Edit      22/316-553
Csík László – fafaragó                           22/458-021
MMK Derkovits Képzőművészeti Kör tagjai:
Képviselőjük: Szentes Ottokár                     06-30/6615-539
Polyák István festő – grafikus                     06-30/6433-968,
CzímerJózsefné – mézeskalács készítő   22/322-988
Kisteleki Margit – selyemfestő művész    23/450-077
Takácsné Ambrus Éva –  csuhé               22/308-005
Szűcsné Novák Mária – tűzzománc           06-20/3164-236

Elérhetőségek:

Fejér Megyei Művelődési Központ
Fehérvári Kézművesek Egyesülete

Komendó Gabriella

8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Telefon: 22/313-175,
E-mail: fejermmk@kabel.datatrans.hu
Honlap: www.fejermmk.hu

12:00 – 12:30                                     23. terem

T I T  Fejér Megyei Egyesülete

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Fejér Megyei Egyesülete társadalmi szervezet. Társadalmi vezetéssel, kis létszámú, főhivatású munkatárssal dolgozik. 2001. április 23-tól Kiemelten közhasznú szervezet, akkreditált felnőttképzési intézmény. Igaz, s ez utóbbi ezt a szerepét is, jól felkészült szakemberek foglalkoztatásával, színvonalasan látja el.
Az alapvető célja, melyet az alapszabály is rögzít, a tudomány legújabb vívmányainak, a kutatások eredményeinek széleskörű ismertetése, a társadalom – valamint a természettudományok egy-egy érdeklődésre számot tartó területének feldolgozása előadások, klubfoglalkozások keretében továbbá az általános – és középiskolások tehetséggondozását, továbbtanulásukat, és a sikeres felvételit elősegítő rendezvények szervezése.
Munkatársuk ezúttal, szolgáltatásaikról tart tájékoztatót.

Elérhetőségek:

T I T  Fejér Megyei Egyesülete

Márkusné Schlögl Erzsébet

8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Telefon: 22/311-438,
Fax: 22/311-001,
E-mail: fejertit@tit-szfvar.sulinet.hu

Honlap: www.tit-szfvar.sulinet.hu

12:35 – 13:00                                       29. terem

Székesfehérvári Szabad Királyi Lovagok Egyesülete

A székesfehérvári Szabad Királyi Lovagok Egyesülete a középkori lovagi hagyományok ápolására és kutatására az Úr 2005. évében alapíttatott. Mivel alapító tagjainknak-kiknek száma egy egészségös ember két kezin mögszámlálható- lovagi előélete nem levén, így Ők eltérő sportmúlttal rendelkezének, s magok elébe egyfajta kulturális, ismeretterjesztő tevékenységet felvállaló egyesület létrehozatalát tűzék ki. Hanem teszik azt azok számára kik fogékonyságot mutatnak ezen újonnan fölfedezett régi ösmeretek béfogadására. Számot adván vitézségi tudásunkrul s lovagi viseletjeinkrül eleget teszünk az hozzánk befutó bemutatóra történő fölkéréseknek. Az élő történelemórának neveztetett szemléletet formáló, s szívünknek oly kedves eseményekre is örömmel vesszük az fölkéréseket. Ahol is legjobb tudásunkhoz híven helytállunk az lovagi hagyományokhoz hűen elkészített gúnyáinkban, s megmutatjuk az eltévelygésektől mentes történelem valós ábrázatját, légyen az lónak hátárul vagy gyalogszerrel történő okítás. Szívünknek roppantmód kedvesek a régenvót fegyverek és azok használatjának bémutatása, illetve a mozgóképeken használatos technikák és ördögi praktikák fölfedése, a szemlélődők elméjinek kitisztítása végött.
A szókat tovább mán nem szaporítván köszönök el lovagi üdvözlettel:

Szauerwein Tibor
az egyesület elnöke

Elérhetőségek:

06-20/9869-599,
lovagvilag@freemail.hu

13:05 – 13:35                                      Tornaterem

MASZK

Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör

A Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Körünk 1997-ben alakult 15 fővel. Tagjaink között voltak és vannak általános-, közép- és főiskolások valamint olyanok is, akik már rég kinőttek az iskolapadból. Működési feltételeinket magunk teremtjük meg, a jelmezek és díszletek beszerzését pályázatokból illetve saját otthonunkból oldjuk meg. Támogatóink, Mezőszentgyörgy Község Önkormányzata és az Eötvös Károly Művelődési Ház, utazásainkhoz, fellépéseinkhez nyújtanak segítséget. Előadásaink: Dargay Attila rajzfilmjének átirata, a  Sárkány és papucs, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa,Fazekas Mihály: Ludas Matyi, Karinthy Frigyes: A bűvös szék, Békeffy Géza: Janika, Eötvös Károly: Böthök uram szerencséje, Lukáts János: az öreg Will, Eörsi István: Kihallgatás, Molnár Ferenc: Ibolya, továbbá kabaré-előadások,  A produkciókra mindig jó kedvvel és izgalommal készülünk, igyekszünk kihozni magunkból a legjobbat. Szeretünk játszani, és jó érzés, amikor a közönség elismeri a munkát, melybe szívünket-lelkünket adjuk bele.
A Májusi Mustra közönségének Rejtő Jenő : Botrány a Strand Hotelben című darabját mutatjuk be..

Elérhetőségek:

Polgármesteri Hivatal
Mezőszentgyörgy,

Dr. Tóth Andrea

06-30/5604-835

14:05 – 14:20 23. terem

FX-Filmiroda és Szolgáltató Kft.

Tevékenységi körükbe tartozik a  településeken  működő vagy a kialakításra kerülő filmszínházak mozifilm szolgáltatása. A települések lakosságának egyik megtartó ereje, hogy az ott élő fiatalabb és idősebb generáció is megtalálhassa a szórakozásnak egyik varázslatos világát a XX. század nagy vívmányát a mozit. Ebben tudunk mi segítséget nyújtani a településen működő művelődési házaknak és iskoláknak.

– Szolgáltatásainkkal elősegíthetjük az általános és középiskolai kötelező és ajánlott olvasmányok, filmadaptációk megtekintését, amivel az iskolák munkáját könnyíthetnénk meg.
– Rendezvényeken filmek vetítését, mely változatosabbá teheti a települések eseményeit.
– Technikai feltételeket tudunk biztosítani a mozi üzemeltetéséhez.
Referenciaként említhetjük, hogy a Borsod – megyei filmszínházak, valamint a Dunántúl több nagy városának, településének önkormányzata illetve vállalkozója, bízta meg cégünket filmszínháza moziműsorának filmszolgáltatásával és annak zökkenőmentes intézésével.

Elérhetőségek:

FX-Filmiroda Kft.

Kvasztáné Tasnádi Brigitta

06-46/531-435

3533 Miskolc, Técsey Ferenc u. 12.

e-mail: btasnadi@chello.hu

14:25 – 14:45                                                Könyvtár

F. Dőry Magdolna

versmondó

A Fejér megyei, fehérvári irodalomkedvelő közönség számára nem ismeretlen név, hiszen gyermekkora óta mond verseket, számtalan településen találkozhattak már vele. Több díja közül a legrangosabb, amit amatőr előadó elnyerhet, a Radnóti-díj. Ismertségét tehetségének, rendíthetetlen hitének, kitartásának köszönheti. Amatőr versmondó lévén meglepően nagy repertoárral rendelkezik. Önálló műsorait ismert költők – Bella István, Faludy György, Ferenczes István, Gál Sándor, Gergely Ágnes, Gyurkovics Tibor, Mezey Katalin Takács Imre, Tari István – alkotásaiból állította össze, és tolmácsolta azt közönségének – több esetben –  a költők társaságában is.
A Májusi Mustra vendégeinek legújabb összeállítását mutatja be, ami örökérvényű mindenkor, minden embernek:  „ Mi a haza?  Elfeledett versek a hazaszeretetről ”címmel.

Elérhetőségek:

F. Dőry Magdolna

06-70/9420-036

14:50 – 15:20 22. terem

Kimlei Harmonikások

Az Önkormányzat szervezésében 2005. januárjában indult el a harmonikaoktatás a Mosonmagyaróvár melletti községben, Kimlén.
Jelenleg a csoport létszáma 15 fő, ahol valamennyi korosztály képviselteti magát. Az elmúlt közel három évben több versenyen szerepeltek, és számtalan fellépésük volt. 2006. szeptemberében Keszthelyen az Első Országos Tabányi Amatőr Harmonika Gálán harmadik, 2007. februárban pedig a Mohácsi Busó Fesztiválon első helyezést értek el. Repertoárjuk német, horvát és magyar nemzetiségi dalokból van összeállítva, amiben csárdások, keringők, polkák szerepelnek. A csoport munkáját Birkásné Sej Edit művészeti vezető irányítja.

Bírkásné Sej Edit – Burdi István kettős:

A harmonikaduó tagjainak egész eddigi életét a zene határozta meg Birkásné Sej Edit nyugdíjas zenepedagógus, de ma is több helyen vállal harmonikaoktatást. Nevéhez több harmonika–együttes megszervezése is kapcsolódik. Burdi Istvánnal, több éves együttzenélés után, 2006. szeptember 23-án a keszthelyi Tabányi Harmonikagálán a duó első helyezést szerzett. Repertoárjuk nagyon széles, a keringők, polkák, csárdások, tangók mellett világslágereket is játszanak.

Elérhetőségek:

Kimlei Harmonikások

9181 Kimle, Vízpart u. 2

Birkásné Sej Edit

96/420-434, 06-30/2775-480

9024 Győr, Cuha u 34.

16:00 – 16:45                                      Tornaterem

Prospero Színkör

Prospero Színkör 2000 októberében alakult a székesfehérvári Szabadművelődés Házában tizenhét (15 és 30 év közötti) fiatal részvételével.A csoport célja, hogy állandó jelleggel működő színházi műhelyként rendszeres produkciókat hozzon létre, és a színházban a puszta szórakozásnál többet kereső nézők számára színvonalas és művészileg értékes előadásokat nyújtson.
Repertoárjukban szerepel:
Carlo Goldoni A régiséggyűjtő családja,  Molnár Ferenc Liliom, Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő, Slawomir Mrožek Mulatság, és Tadeusz Slobodzianek Ilja próféta, című darabja.

2005-ben rendhagyó műsorral léptek a közönség elé: Stílus- és helyzetgyakorlatok címmel az előadás helyszínén születő, rögtönzött jelenetekből álló improvizációs estet állítottak össze. A 2006. év William Gibson Libikóka és Müller Péter A vihar kapujában c. darabját adták elő, amivel országos bronz minősítést nyertek. A Májusi Mustra találkozóján Szép Ernő: Május című darabját adják elő.

Elérhetőségek:

A Szabadművelődés Háza Szfvár, Fürdő sor 3.
Prospero Kulturális Egyesület
Képviselő: Micskó Zoltán
8000 Szfvár, Csapó út 6.
06-70/2420-535

Honlap:www.prosperoszinkor.hu

16:50 – 17:20                                                      22. terem

Acousticure Zenekar

Nevéhez híven a zenekar kizárólag akusztikus hangszereken játszik és az elektromosságot csupán a megszólaltatott hangok továbbítására használja. A háromtagú együttes bluegrasst és folk zene alapú saját zenét játszik angol és magyar nyelven. A zenekar bővítve repertoárját gyermekeknek szóló összeállítással is rendelkezik, a játékos, interaktív hangszeres bemutató elmaradhatatlanul része programjuknak. Bemutatkozó műsorukban szerzői estjük anyagából merítenek, bluegrasst és néhány saját gyerekdalt játszanak.

Tagok & Hangszerek

Kremnitzky Géza: mandolin,  banjo, gitár, vokál
Pintér Zsolt: hegedû, mandolin, gitár, vokál

Gyergyádesz Péter: nagybõgõ, vokál

Kremnitzky Géza
06-70/2216-120

8000 Székesfehérvár, Liget sor 27.

17:25 – 17:55                                            Tornaterem

World Dance Kulturális Tánccsoport

Ír sztepptánccsoportja

2002. februárjában alakult meg a tánccsoport Kiss Viktória vezetésével. Több, mint 4 éve járják az országot műsorunkkal. Kezdetben 20-30 perces, jelenleg egy órás táncprodukcióval tudnak kellemes estét nyújtani a nagyérdeműnek. Előadásuk az autentikus ír kultúrára épül eredeti népi tánclépésekkel, melyhez a mai modern, kortárs,  jazz és klasszikus táncok koreográfiáiból adnak kis ízelítőt, s így kap műsorunk egy show tánc jelleget, mely egy olyan egészet alkot, melyben felismerhető a világ táncstílusaiból néhány alap motívum. Az egy órás műsorukból mindig annyit táncolnak, amennyit a szereplésre felkérők szeretnének. Növendékeik többsége a Hang–Szín–Tér Művészeti Iskola diákja is, így a szakma előtt is van lehetőség bemutatkozni. A csoport részt vett néhány amatőr táncversenyen is, ahonnan rendkívül jó eredménnyel tértek haza. Céljuk, hogy minél többen betekintést nyerhessenek a tánc világába, s azon belül a kelta kultúrába és minél több gyermek mozogjon, táncoljon, egészséges testtel és lélekkel éljen,  művelődjön.

Elérhetőségek:

A Szabad Művelődés Háza

Kiss Viktória
06-20/2610-521

8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
22/314-456;  22/313-028
e-mail: aszmh@aszmh.hu

Honlap: www.aszmh.hu

18:00 – 18:15                                                               22. terem

Székesfehérvári Zsonglőr Klub

Maroshegyi fiatalok kis csapata álmodta meg, és 2005. augusztusában hét kiváló képességű alapító taggal hozta létre a Fehérvári Zsonglőr Klub-ot. A csoport  15-25 éves lelkes fiatalokból áll, akik nagy célokat tűztek ki maguk elé. Szeretnék meghódítani a közönséget, a diaboló teljes eszközrendszerének alkalmazásával. Ennek érdekében, fáradságot nem ismerve, szüntelenül próbálják elsajátítani a különböző eszközök használatának rejtelmeit. Céljaik megvalósításához próbál segítséget nyújtani a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár azzal, hogy fellépési lehetőségeket teremt számukra, és  teret biztosít a szükséges gyakorláshoz.
A kitartó és fáradhatatlan munka, a rendszeres gyakorlás, látványos eredményt hozott. Amatőr csoportjuk  nagy sikerrel szerepelt már több rendezvényen, ahol népes rajongótáborra tettek szert.
Koreografált műsorukat, jobbnál jobb trükkjeiket szívesen mutatják be fellépéseik alkalmával. 2006. évben szerepeltek a Májusi Mustrán, az
Építők Napján, a lajoskomáromi Falunapon, Sárosdon az Alkotótáborban, Seregélyesen a Falunapon, az október 23-i megemlékezésen. Voltak a V.O.K.E  Ifjúsági- , és  Nyugdíjas Klubjában, az Ikarus Nyugdíjas Klubban, valamint a Polgárdi  Halloween Fesztiválon. Most, a legújabb műsorukat adják elő.

Elérhetőségek:

Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár

Mihályi Tibor

8000 Székesfehérvár, Sóstó ltp. 1.
06-22/50-11-60, 06-22/50-11-61
E-mail cím : e-mail: ggmuvhaz@gmail.com

Honlap: www.ggmuvhaz.hu

18:40 – 19:10                                          Tornaterem

Pyrgos Néptánc Együttes

A Pyrgos Néptánc Együttes és Zenekar lelkes fiatalok összefogásával alakult meg a beloianniszi Hagyományőrző Néptánccsoport felnőtt csoportjának megszűnése után. Pletser István és Takács Katalin vezetésével önállóan, minden segítség és támogatás nélkül működik.

Az együttes tagjai különböző korosztályú (3 évestől 22 évesig) fiatalok, akik tanulás, munka, és gyereknevelés mellett szakítanak időt arra, hogy táncoljanak, amit örömmel és nagy lelkesedéssel tesznek. Munkájuk gyümölcse a sok meghívás és sikeres szereplés. Már az első bemutatkozásuk is elismerést hozott és hoz azóta is, minden alkalommal, amikor színpadra lépnek különböző görög tájegységekről származó táncaikkal.

Elérhetőségek:

Takács Katalin
06-70/2501-317
Beloiannisz, Szeptember ut
e-mail: info@pyrgos.hu
Honlap: www.pyrgos.hu

18:40 – 19:10                                          Tornaterem

Pyrgos Néptánc Együttes

A Pyrgos Néptánc Együttes és Zenekar lelkes fiatalok összefogásával alakult meg a beloianniszi Hagyományőrző Néptánccsoport felnőtt csoportjának megszűnése után. Pletser István és Takács Katalin vezetésével önállóan, minden segítség és támogatás nélkül működik.

Az együttes tagjai különböző korosztályú (3 évestől 22 évesig) fiatalok, akik tanulás, munka, és gyereknevelés mellett szakítanak időt arra, hogy táncoljanak, amit örömmel és nagy lelkesedéssel tesznek. Munkájuk gyümölcse a sok meghívás és sikeres szereplés. Már az első bemutatkozásuk is elismerést hozott és hoz azóta is, minden alkalommal, amikor színpadra lépnek különböző görög tájegységekről származó táncaikkal.

Elérhetőségek:

Takács Katalin
06-70/2501-317
Beloiannisz, Szeptember ut
e-mail: info@pyrgos.hu
Honlap: www.pyrgos.hu

19:15 – 19:35                                                     könyvtár

Papp Györgyi

előadóművész

1983 óta hivatásos előadóművész. A színészmesterséget a régi Nemzeti Színház Stúdiójában tanulta, mely főiskolai minőségű képzést adott. 1992 óta szabadfoglalkozású előadóművészként vállal szerepeket, műsorokat. Egyik fő területe a versmondás, melyet színészi attitűdből közelít meg. Egyre többször kap szinkronszínészi felkéréseket, és ünnepélyes alkalmak, elsősorban esküvők, valamint családi rendezvények (születésnapok, házassági évfordulók stb.) gyakori közreműködője lett. 2002 óta ad elő önálló pódiumműsorokat, melyek versekből, rövid prózai részekből (pl. regény-, novella- és színdarabrészletekből), valamint felerészben zongorán kísért dalokból, zenés betétekből állnak. Mivel elsősorban színész, a sanzonok, kuplék, érzelmes, illetve humoros dalok állnak közel hozzá. Pódiumműsorai leggyakrabban művelődési házakban, idősek otthonaiban és céges rendezvényeken hangzanak el.

Elérhetőségek:

Papp Györgyi

06-30/2503-596

e-mail:georgina@enternet.hu
Honlap: http:/georginapodium.freeweb.hu

19:15 – 19:35 tornaterem

White Room rock- zenekar

A zenekar kisebb-nagyobb megszakításokkal immár 15 éve működik. A most újjászerveződött White Room rock- zenekar, hagyományait tekintve az 1960 – 70-es évek brit rockzenéjét dolgozza fel. A rockzene ma is népszerű előadói közül a Deep Purple, Jimi Hendrix, a Led Zeppenin dalait is megszólaltatják. Szívesen vállalnak fellépéseket a környező települések rendezvényein, gazdagítva ezzel programjaikat.

A zenekar tagjai:

Wessely Zoltán gitár, ének,
Horváth Elemér gitár,
Schweininger István basszus gitár, ének,

Süveges István dob.

Elérhetőségek:

Wessely Zoltán

06-30/9082-772

8000 Székesfehérvár, Temesvári u. 59.

Címkék: ,

A hozzászólások lezárultak.