Mindannyiunk fotóalbuma

2012. január 1. | Szerző | Kategória: Felhívások, Képgaléria

Talán – remélhetőleg – még most is úgy van az, hogy  főképpen az ünnepek alatt, gyakrabban kerülnek elő a családi fényképalbumok, gyakrabban nézegetik kicsik és nagyok a sokszor már megsárgult képeket. Az is lehetséges ilyenkor, hogy a legfiatalabb generáció egy-egy tagja ekkor látja először, hogy milyen délceg legény is volt a nagyapa vagy a dédi katonakorában, mennyire szép menyecske is volt a nagymama vagy a dédnagyi, amikor még azt mondták rá, hogy „eladó leány”, s hogy milyen is volt az akkori család, ahogyan körülülték az ünnepi asztalt…

Ebben reménykedve jutott az eszünkbe az a gondolat, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk összehozni egy ilyen „családi” fényképalbumot, amely a maroshegyiek nagy „családjának”, az egész városrésznek lehetne a közös fényképalbuma. Amelyben kicsik és nagyok egyaránt megnézhetnék, hogyan festett egykor az elfeledett szomszéd, a plébános úr, vagy a régi kedves, aki már oly sok éve elköltözött… S úgy gondoltuk, hogy ez egy megvalósításra érdemes ötlet.

Arra kérjük tehát a mostani és egykori maroshegyieket, hogy juttassanak el hozzánk e-mailen vagy szkennelésre a könyvtár nyitva tartása alatt személyesen (5 fénykép felett előzetes bejelentkezés alapján) minél több 1900 és 2000 év között készült fotót, ami a birtokukban van és

– maroshegyi(ek) vannak rajta – bárhol a világban (például István bácsi a Károly kaszárnyában, Budapesten) vagy pedig

– Maroshegyen készült – bárkik is vannak a képen (például az óvoda felavatásán, ahol nem csak maroshegyiek vettek részt, de az esemény itt történt).

Alant felsorolunk néhány adatot is, amit a kép küldőjétől kérünk, hogy az egyre jobban bővülő albumunkból minél többet tudhassunk meg a képről és a kép által, de ha valaki erről nem mindent tud, esetleg éppenséggel senkit sem ismer a képen, kérjük akkor is küldje el! Az ilyen képeket is közzétesszük majd a közös albumban, s ha a kép beküldője nem is, mások esetleg felismernek rajta valakiket, vagy el tudják mondani hol, mikor, milyen alkalomból készült az ismeretlen fotó. Mert hiszen a közös emlékezet mindenképpen gazdagabb, mint kinek-kinek a magáé, s a képeken lévők alakjának, nevének felidézése, a megörökített alkalomra való visszaemlékezés – tehát a kép adatainak közös kiegészítése – egy érdekes játékalkalmat is kínál, amely végül mindannyiunkat gazdagít majd.

Az elküldött, vagy személyesen átadott fényképekhez az alábbi adatokat kérjük mellékelni:

A fénykép tulajdonosának neve, lakcíme, telefonja, e-mailje, Ki látható a képen?, Milyen eseményen készült?, Mikor készült?, Ki fényképezte?, Mit tud a képen látható eseményről, a kép történetéről?

Várjuk hát a képeket Önöktől, hogy mindannyiuk segítségével megköthessük az elröppent idő legjavát, és hozzájáruljunk, hogy a képek is betölthessék feladatukat: hogy megörökítsenek – valamennyiünket.

A fényképeket 2012. január 3-ától várjuk a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárába.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Sóstó lakótelep 1. Tel.: 22-501-160

E-mail: maroshegyifotok@gmail.com

Idén már több maroshegyi vonatkozású fotót is kézhez kaptunk kedves barátainktól, ha kíváncsiak rájuk, kattintsanak az alábbi linkekre:

Az Ikarus dolgozók Vlovban

Író-olvasó találkozó régen

A művelődési ház dolgozói régen

Képek  a könyvtárról

Könyvárusítás és kiállítás régen

Ikarus pálya

 

 

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.