Böndörödő az ötödik!

2012. október 1. | Szerző | Kategória: Böndörödő, Híreink, Képgaléria

2012. szeptember 29-én az V. Maroshegyi Böndörödőre vártunk minden kedves maroshegyi és nem maroshegyi lakost. Az időjárás is érezte a különleges alkalmat és kegyeibe fogadta a rendezvényt, így a produkciókat a kedves közönség kellemes napsütéses időben élvezhette. Idén 36 csapat nevezett be a főzőversenybe és nagyon komolyan vették a feladatot, már korán reggel nekiálltak a különböző finomságok elkészítésének. Eközben a színpadon a maroshegyi Szent Kristóf Ház műsorát, majd a Maroshegyi Óvoda gyermekeinek előadását láthatta a nézőközönség. Ezután útnak indult a szekeres felvonulás. Majd a Tevan család- és nyomdatörténeti kiállítás megnyitójára került sor, aki pedig egy kis mozgásra vágyott az csatlakozhatott Král Évához egy kis zumbára. Közben a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület harci bemutatója következett és a Sóstói Dalkör is bemutatkozott a színpadon. Kora délután az Óperenciás Mesemondó Verseny nyertes gyermekei mondták el meséiket. Őket az Ikarus- és Ikarus Utánpótlás Néptáncegyüttes változatos műsora követte. A hangulatot Váradi Eszter Sára és Keller János operettműsora fokozta. Végül eljött az amire mindenki várt, az értékelések ideje, ahol a győztes csapatok átvehették díjaikat. A rendezvényt a Shadows Emlékzenekar fellépése zárta. Az állandó programok mellett kézműves foglalkozások, népi játékok, borlopás, madárijesztő verseny, családi versengés, használt könyv vásár, népművészeti- és iparművészeti vásár és mustkóstolás várta a látogatókat.

Gratulálunk a díjazottaknak:

Madárijesztő Verseny:

I. helyezett: „Szörny Ella” – készítette: Mátyus Bálint és Bence

II. helyezett: „Bögyös Maca” – készítette: Maroshegyi Óvoda

III. helyezett: „Hintás Zoltán” – készítette: Klock Eszter

Főzőverseny:

I. helyezett: Horváth Éva (szőlős pulykaragu-desszert: fehérboros szőlős muffin)

II. helyezett: Örmi mama (vadpörkölt)

III. helyezett: Dézsi csapat (Maroshegyi csorba leves)

Különdíj: Druzseszkij Krú (pincepörkölt)

Családi Versengés:

I. helyezett: Cápa család

II. helyezett: Buci család

III. helyezett: Csordás család

Borlopás:

I. helyezett: Horváth Péter

II. helyezett: Tóth Ferenc

III. helyezett: Csali Ferenc

Kinek a legnagyobb (lopótök méret verseny):

I. helyezett: Két kis Tóth Máté és Gergő

 

Reméljük jól érezték magukat és jövőre is ellátogatnak hozzánk!

További képek megtekinthetők itt:

http://www.fehervar.net/site.cgi?a=cikk-1&cid=bondor122

http://www.szekesfehervar.hu/viewer.php?image=0&group=102334

 

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.