Tehetséges, barátságos és a fiatalok kedvence

2013. június 20. | Szerző | Kategória: Híreink, Kiemelt ajánlatunk, Kulturális rendezvények, Leiner Laura dedikálása

Tehetséges, barátságos és a fiatalok kedvence

Leiner Laura a Gárdonyi Géza Művelődési Ház könyvtárában

2013. június 19-én 13 órától könyvtárunkban dedikált Leiner Laura, a Szent Johanna gimi című  ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője. A könyvsorozat rendkívüli népszerűségre tett szert már az első rész megjelenését követően, s mára az egyik legnépszerűbb és egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező ifjúsági sorozatának számít Magyarországon. Az írónő tehetsége, szerény, közvetlen természete, rajongói iránt érzett szeretete révén sok fiatal példaképévé vált.

A fiatal írónőt nagy izgalommal várták a rajongók. Közel160 fiatal érkezett barátnők, szülők, testvérek kíséretében, akiket a nagy meleg sem tántorított el attól, hogy találkozzanak kedvenc írónőjükkel. Érkeztek rajongók Veszprém megyéből, Somogy megyéből, Pest megyéből és természetesen Fejér megyéből. Az első rajongó már 10.00 órakor a helyszínre érkezett,  hogy mindképpen  sorra kerüljön és találkozzon az írónővel.

Sokan érkeztek rajzzal, levéllel, saját készítésű karkötővel és egyéb ajándékokkal, ezzel kedveskedve Laurának és kifejezve szeretetüket. Az írónő nagyon örült minden meglepetésnek. A rajongóktól kapott ajándékokat mind megbecsüli,  mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szerdai dedikáláson viselt felsőt is az egyik rajongójától kapta még a miskolci látogatása során.

Leiner Laura nem csupán tehetséges író, de nagyon barátságos és kedves személyiség. Aki jelen volt a dedikáláson vagy már találkozott az írónővel és beszélt vele  tapasztalhatta mindezt. Rajongóit szeretettel fogadta az eseményen, személyre szólóan dedikált mindenkinek, a szűk időkeret ellenére készségesen válaszolt a kérdésekre, mindannyian kaptak külön ajándék dedikáló kártyát és aki igényelte a közös fotót, azzal készített. (A képeket megosztotta a facebook oldalán) Mindent a rajongókért!:)

Köszönjük Leiner Laurának, hogy vidéki dedikálásai során  Székesfehérvárra is ellátogatott, ezzel sok rajongót megörvendeztetve. További sok sikert kívánunk munkásságához!

Dedikáláson készült fényképek megtekinthetőek: Kattintás ide!

 

 


 

A hozzászólások lezárultak.