Kisebb korosztály II. helyezett: Egy kislány, aki mindig boldog

2013. június 20. | Szerző | Kategória: Tündérszó 2013

Ippler Lostris

 Egy kislány, aki mindig boldog

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kislány, aki mindig boldog volt, még akkor is nevetett, amikor más sírt, ha elesett, felállt, és szaladt tovább, mert volt egy nagyon nagy titka, tudta azt, amit senki más, hogy nem vagyunk egyedül soha.

A kislány tízéves lett és az anyukájától kapott egy kiskutyát, amelyet a kislány kérésére a menhelyről hoztak el, mert azt gondolta a kislány, így talán segíteni tud rajta. A kutyus viszont minden nap csak a sarokba húzódva üldögélt. De a kislány tudta, mit kell tegyen: nyakörvet tett a kutyusra és minden nap kiment vele a közeli erdőbe sétálni.

Sokat játszottak, de a kutyus még így is szomorú volt, már-már a kislány is feladta, és majdnem búnak eresztette a fejét, de akkor az egyik fa megszólalt, amelyik a kislány mellett állt, a többi meg elkezdett ragyogni, de olyan fényesen, hogy a kislány eltakarta a szemét. Ezek varázsfák, gondolta a kislány, elvette a kezét és figyelt.

A fa azt mondta: kívánhatsz tőlünk egyet, mert ha egy fa hozzád szól, akkor kívánhatsz tőle valamit, és a fa teljesíti. De akkor a kislány hirtelen azt mondta: most nem szeretnék, majd talán máskor. (Úgy gondolta, meghagyja a kívánságot, ha valami fontos lesz. Mert a mesékből tudta, jól meg kell gondolni, ha kívánsz valamit.) Jó, válaszolt a fa, de ha kívánni akarsz, ne feled el a jelszót. De mi az, kérdezte a kislány. Nagyon halkan már, de a fa válaszolt: egy, kettő, három, négy, ez a kívánság az enyém. A ragyogás elmúlt és a kislány hazament.

Megvacsoráztak, a kutyus is .A kislány visszament az erdőbe, úgy gondolta, hogy beszélget a fákkal, mert úgy érezte, szüksége van rá, de a fák nem válaszoltak. Talán rossz voltam, gondolta, de nem, hisz én kedves és aranyos voltam velük. Talán megharagudtak, mert visszautasítottam őket, és le akart ülni egy farönkre, de majdnem ráült egy kisegérre. Az egérke felkiáltott: ne bánts, jótett helyébe jót várj. És akkor már a kislány is észrevette a kisegeret és nem ült rá, hanem átsegítette a másik fa alá, mert ott volt az otthona, a fában lakott. Elköszönt és hazament.

Másnap reggel, iskolába menet a kiskutya kiszökött az ajtón, és ki a kapun. Sajnos a kislány hiába futott a kutyus után az apukájával, mert a kutyust egy utcával arrébb elütötte egy autó, egy kisfiú ált mellette sírva. Miért sírsz, kérdezte a kislány. Az én kutyusom volt, válaszolt a fiú, csak elszökött. Jaj, kiáltotta a kislány, akkor már értem, miért volt mindig szomorú. Csak te hiányoztál neki. Hazavihetem eltemetni, kérdezte a kislány? Vidd csak, hisz már úgysem él, válaszolt a fiú. Tudod, mondta a kislány, nem is érdemled meg őt, amiért így beszélsz róla. A kislány, apukája segítségével, kivitte a kutyust, és eltemette az erdőben, a fa alá, mert tudta, hogy ott szeretett szunyókálni. Szomorúan hazament, és eljött az este. Megkérdezte édesanyját, kimehetne-e az erdőbe, de édesanyja azt felelte, csak ha veled megyek, mert már késő van. Kisétáltak. A kislány kívánni szeretett volna valamit, csak most az egyszer, gondolta, de a fák nem feleltek, bárhogy kiabálta is a kívánságát, nem sikerült. Így édesanyja kérésére hazamentek. Otthon lefeküdt és a kutyussal álmodott, amint kint az erdőben játszanak.

Reggel, miután felébredt, gyorsan megreggelizett, és már szaladt is ki az erdőbe. De valamiért hiába próbálta a varázsszót: egy, kettő, három, négy, ez a kívánság az enyém. Nem sikerült. Akkor odajött a kisegér. Cin, cin, mondta, te is jó voltál hozzám, most én segítek rajtad. Megmentteted az életem, ezért segítek neked. Az a titok, akkor kezdenek a fák ragyogni, ha elkezdesz hangosan kacagni, még akkor is, ha sírni volna kedved, sajnálom a barátodat, de csak így tudsz kívánni. A kislány behunyta a szemét és a kutyusra gondolt, ahogy együtt játszanak, és fennhangon elkezdett kacagni, és láss csodát, a fák elkezdtek ragyogni, és a mellette lévő fa megszólalt, pont, ahol a kutyus volt eltemetve. Kislány, most, most, most kívánhatsz, mondta a fa. Egy, kettő, három, négy, ez a kívánság az enyém. És azt kívánta, hogy a kutyus visszatérjen. És láss csodát, a fa alól a kiskutya mellette termett. Nincs rá magyarázat, ő se tudja, hogyan, de örült, és vígan játszadoztak tovább, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

A hozzászólások lezárultak.