Kisebb korosztály I. helyezett: Utazás a szivárványon

2013. június 20. | Szerző | Kategória: Tündérszó 2013

 Zarka Boglárka Bernadett

 Utazás a szivárványon

Ugye látattok már szivárványt? Egészen biztos, hogy igen. És azt tudjátok, hogy mi van a szivárvány túloldalán? Nem? Én sem tudtam egészen addig, mígnem egy szép napon…

Na, figyeljetek csak, elmesélem!

Egy szép nyári reggelen, amikor már javában tartott a vakáció, anyukám megkért, hogy menjek el a közértbe.

– Tamara! – hívott anya. – Légy szíves menj el a boltba, a kosárban találod a bevásárló listát és a pénzt. Vigyél pulcsit, mert kicsit szemerkél az eső! – figyelmeztetett.

Lekaptam a fogasról a kedvenc, piros kapucnis pulcsim, fogtam a kosarat és elindultam. A boltba menet félúton kisütött a nap, de az eső még mindig csepergett. A kapucnim alól felpillantva megláttam egy csodaszép szivárványt, pont az orrom előtt. Egy darabig csak néztem, aztán elhatároztam magam.

– Most odamegyek és megérintem! – biztattam magam. Óvatosan odaléptem, kinyújtottam a kezem, és ekkor…

– Áááá! – kiáltottam, ugyanis hirtelen felemelkedtem a levegőbe, néhányszor megpördültem, majd beleestem valamibe.

– Hát ez mi volt? – kérdeztem. – Hol vagyok?

Kicsit jobban körülnéztem és rájöttem, hogy a bevásárlókosaramban csücsülök.

– Mi is történik most? – morfondíroztam. – Én lettem ilyen kicsi, vagy a kosaram nőtt meg?

Értetlenül pislogtam, de ezzel még nem volt vége! Hirtelen egy széllökést éreztem és a kosár felemelkedett. Na, ekkor már szóhoz sem jutottam!

Egy ideje már repültem, amikor elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy kikukucskáljak. Igen ám, de bárhogy is ugráltam, nem értem el a kosár peremét. Ekkor megláttam a pénztárcát (és szinte láttam a fejem fölött kigyulladó villanykörtét).

– Ez az! – kiáltottam. – Jó kis létra lesz belőle!

Felmásztam rá. Kinéztem. A szám is tátva maradt a döbbenettől. Többször is megdörzsöltem a szememet, mert egy csodálatos, ismeretlen világ tárult fel előttem. Képzeljétek, éppen a szivárványon utaztam! A távolban láttam valami szépet, ami káprázatosan ragyogott.

– Vajon mi lehet ott? – tettem fel a kérdést.

A kosár abban a pillanatban megrázkódott és valaki egy hirtelen mozdulattal lesodort a kosár aljába. Illetve valakik!

– Nem tudtok vigyázni! – förmedtem rájuk.

– Bocsesz! – hallottam egy vékonyka hangot. – Az egyik virágjárat kisiklott és lesodort minket a pályáról!

Virágjárat?! Az meg vajon mi lehet? Jobban megnéztem a hang gazdáját. Döbbenetem tovább fokozódott. A kosár aljában hét színes kis lény volt.

– Olyan udvariatlanok vagyunk! Engedd meg, hogy bemutatkozzunk! – szólt ismét az iménti hang. – Én Világos Kékfi vagyok.

Na, gondoltam, ez találó név, hiszen az egész teste kék színű volt.

– Ők pedig a barátaim – folytatta. – Piroska, Narancsos, Zöldike, Lilaszín, Citromos és Sötét Kékfi, az ikertestvérem.

– Milyen nevek ezek? – kérdeztem.

– Nos, mi vagyunk a szivárvány karbantartók – válaszolta.

– Mik vagytok??? – értetlenkedtem.

– Láthatod, apró kis tündérek, akiknek az a dolguk, hogy a szivárvány hibátlan szépségében ragyoghasson – magyarázott Lilaszín. – A nevünk is azt sugallja, hogy mi a szivárványhoz tartozunk.

– És, amint láthatod a színeink is – kontrázott rá Citromos.

– Azt hiszem, kezdem érteni, vagy mégsem? De nem baj! – mondtam apró útitársaimnak. – Már csak azt szeretném tudni, mi az a virágjárat?

– Gyere! – hívtak szinte egyszerre, és felröppentek a kosaram peremére.

Újból felmásztam a létrának használt pénztárcán, és próbáltam minél kényelmesebben elhelyezkedni.

– Figyelj! – szólt rám Narancsos. – Most a Szivárványbirodalomban vagy. Itt élnek gyönyörű palotáikban az évszakok. Mindegyik évszakot sok-sok tündér vesz körül, akik segítenek abban, hogy az adott évszakban a természet zökkenőmentesen működjön. A tündérek anyja a csodálatos Anyatermészet, ő dönti el, melyik tündér melyik évszakhoz csatlakozik. Virágszirmokból készítünk járművet magunknak, ez a virágjárat. Néha előfordul, hogy kezdő tündéreink nem tudják még jól irányítani, így kisebb balesetek előfordulhatnak – magyarázott rendületlenül Narancsos.

– Most is ez történt – vágott a szavába Piroska. – Éppen hazafelé tartottunk, amikor zsupsz! és hupsz! és bumm! már a járgányodban is voltunk – hadonászott a kis piros apróság.

– Értem – jelentettem ki álmélkodva. – Egyébként Tamara vagyok, és velem az történt… – kezdtem volna mesélni, de szinte egyszerre vágtak a szavamba.

– Megérintetted a szivárványt! – kiáltották.

– Így van – feleltem. – Nem tudjátok, hogy lehetne visszacsinálni? Szeretnék újra nagy lenni! – Nos, talán igen – mondta Citromos. – De előtte körbevezetünk a szivárványon.

– Jaj de jó! – visította Lilaszín. – Indul a szivárványtúra!

Kicsit erősebben kapaszkodtam a kosaramba. Vajon mi következik most?

– Első állomás Tél királynő otthona – mutattak rá egy kristályosan csillogó palotára a barátaim. – Itt a tündérek azon dolgoznak, hogy télen gyönyörű hótakaró fedje be a földet.

– Elképesztő! – ámuldoztam a látványtól.

– Következő helyszín Tavasz hercegnő és gyermekeinek, Márciusnak, Áprilisnak és Májusnak a birodalma – jelentették ki.

Itt minden illatozott és lágy szellő simogatta az arcom. Nem volt időm sokáig élvezni, mert már repültünk is tovább.

– Most figyelj! – kiáltozták kissé kelekótya tündérkéim. – Ez a mi otthonunk, Nyár királyfi királysága!

A ragyogás szinte elvakított.

– Itt éltek? – kérdeztem. – Ez káprázatosan szép.

– Utolsó állomásunk következik – jelentették be kis idegenvezetőim. – Ősz apó birodalma.

Tátva maradt a szám (anya most azt mondaná, hogy csukjam be).

– Ennyi szín! – motyogtam. – Arany, bordó, barna, sárga… Nem is tudom felsorolni! Ez itt egy hihetetlen szín-kavalkád. – Lenyűgözött a táj festői szépsége.

– Mit szólsz a mi kis világunkhoz? – érdeklődött Zöldike.

– Én nem is tudtam, hogy az évszakok itt laknak, a szivárványon túl? Én azt hittem… Mindegy mit hittem. Elképesztő, csodálatos, varázslatos és, és… Nem is tudom szavakkal elmondani! – hebegtem. – Mutassatok még valamit!

De hiába kérleltem őket, azt mondták, sietniük kell, és nekem is mennem kell már.

– Végállomás! – szólt Piroska, mint egy kis kalauz.

– Ne! Várjatok még! – kiáltottam. Ám ekkor hallottam egy hangot és felébredtem…

– Tamara! – hívott anya. – Légy szíves menj el a boltba, a kosárban találod a bevásárló listát és a pénzt. Vigyél pulcsit, mert kicsit szemerkél az eső! – figyelmeztetett.

Lekaptam a fogasról a kedvenc, piros kapucnis pulcsim, és megállt a kezem a levegőben.

De hiszen pont ugyanezt álmodtam az előbb! Ez nem lehet! Vagy mégis? Lehet, hogy igaza van az anyukámnak, és az álmaink valóra válhatnak? Mosolyogva megfogtam a kosarat és elindultam a boltba.

A hozzászólások lezárultak.