Levél a seholse lévő házba

2014. június 11. | Szerző | Kategória: Híreink

Díjnyertes alkotás

 

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterme adott otthont a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok fehérvári megnyitójának, melynek keretében került átadásra a Vajda János-díj. A díjat a Vörösmarty Társaság és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület 2013-ban közösen alapította meg a Költészet Napja tiszteletére, a Fejér megyében élő és alkotó költők elismerésére.

2014. évi díjnyertes Szikra János,
alkotásának címe: Levél a seholse lévő házba.


Szikra János, Adorján Viktor, Bobory Zoltán

Levél a seholse lévő házba

Mielőtt végleg a földbe süllyedek,
őserdők, zöld tüdők, hadd szólok hozzátok, gályákat rejtő tengerek,
tollas lidércek, madarak, lelkem füttyösei, jajgató lécek, bácskai jegenyék,
porbavert falvak, legyalult tanyák, köztetek szórom a szívem szerteszét,
hadd halljék szavam szótlan is, visszhangtalanul,
hol horizonttalan szikbe fullad a tengeriföld, s a föllazult égi azúr,
hol rájaütéssel, ajkán szederrel ringott felém a szerelem,
s rideg csípőjén lázban vacogva megtörtént mégis az Élet velem.
Megtörtént, s meg-
tört volna, ha
anyám késfakó viaszosvászna nem vár, nem cseng fülembe szava:
„Egyél, kisfiam, messziről jöttél, s Isten tudja csak,
mikor jut szádra csók, gyomrodba meleg falat” –
horpadt a melled, beroskadt barlang a hátad,
hány éved van még, hány hónap, hány hét, hány nap, s hány az apámnak?
Mit tegyek érted? Mit is tehetnék… Botfából sarjadt ágas fa,
csontvelőt rezgő széles agancsom nem fér be seholse lévő házadba.
Mielőtt végleg a földbe süllyedek,
anyám, anyácska, az első hó előtt hazamegyek,
Mányi is ott lesz és Tili, nyomában fekete macska,
tortát majszolva, tűnődve lép át a tükrön Manda,
s Nenne morzsol majd értünk egy végtelen rózsafüzért,
Jolán és Anna
leszáll a mennyből, s két öregapám
is bemutatkozik végre egymásnak (utólag) talán,
ránknyikordul a kapu, Buksi fölugat, s Kempelen Farkas susztermattot ad
Garri Kaszparovnak a kivágott, százéves bácsalmási diófa alatt,
repatriálnak a Plettlik, s a söröshordók közt tangóharmonika szól
az Alpokon túli átkozott, átkozott–áldott sváb dombok alól.
Így élünk – holtan. Felöltöd szétmállott matrózruhád,
háromévesen ülsz kisautódban kilencszázharmincban, nyomod a labdadudát,
bicikli fordul a sarkon, rajta egy atlétatrikós kéményseprősegéd,
elgázolod, majd két lányt szülsz néki – mit sem tudsz erről, s rólam se még.
Mielőtt végleg a földbe megyek,
juharfa lombok, jázmin szerelmek, gólyákkal terhes tág egek,
hadd mondom el még: tollas lidércek, lángzöld jegenyék,
levert harangok, barátok, nők, köztetek szórtam a szívem szerteszét,
és gyönyörű volt, és rettenetes ez az ördögi, szent, szent, szent özön,
és értelmetlen, és érdemes, és köszönöm, anyám, köszönöm.

(Videó és képforrás: www.feol.hu)

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.