Erdős Bálint – Egy valódi hős kalandjai

2014. június 24. | Szerző | Kategória: Tündérszó mesék 2014

Erdős Bálint

 Egy valódi hős kalandjai

 

A híres Dagonyaföld! Hát igen, sokan hallottak már róla, annál többen szerették volna megtapasztalni és látni, még többen óvatosan bemerészkedni. De mégis, ez a hőstett, e ragyogóan fénylő, lágy szellővel cirógatott napig keveseknek sikerült. Visszatérni innen pedig, egészen pontosan, senkinek. Nos, ez a tény egy kicsit riasztónak tűnt számomra. De csak elsőre. Másodikra meg már kifejezetten nagyon riasztónak, harmadikra végképp gúzsba kötően hatott rám. Ám akik ismernek, jobban tudják azoknál, akik nem ismernek, hogy az ilyen helyzetek miatt hívnak a mesehősök hősének, a legjobbak közül a legjobbnak, a legbátrabbak közül a legbátrabbnak. Nem sorolom tovább, mert nem kenyerem a kérkedés… ezt láthatjátok. De térjünk a lényegre: miért is vagyok én itt, Dagonyaföld kellős közepén? Hogy kerülök pont én ide? És miért néz rám, ilyen értetlen, már-már csodálkozó szemekkel ez a csillagos homlokú ló? Szép szemek, igazi gondolatolvasó szemek. Ajaj, elindult felém.

Na jó, akkor kezdjük az elején. Keresztbe tett lábakkal, lazán hátra dőlve ültem kedvenc karosszékemben, ahogy az már csak az igazi mesehősöknél szokás. A semmibe révedve, méla unalommal rágcsáltam ceruzám végét, a mellettem álló kis asztalkán hidegen gyöngyözött a málnaszörp, az igazi hősök kedvenc mesekoktélja. Szó ami szó, unatkoztam. Kivettem egy fiókból az eseményrögzítőt, hogy visszanézzem néhány régi hőstettemet. Kandúrka megmentése a vén keselyűtől, Őz Ödön kiszabadítása Ürge Kálmán csapdájából… és így tovább. Mondhatom, kacagtató. Ekkor nyílt az ajtó. A beszűrődő fénysugár egy pillanatra elvakított, de így is láttam, hogy két különös lény áll az ajtóban. Arany ragyogás áradt közöttük. Különös pillanat, mintha megállt volna az idő. Egy pillanatra. De aztán beljebb léptek. Az ajtó becsukódott, közelebb jöttek. A földre esett a lazán rágcsált ceruza a számból, az állam követte. A két különös lény valóban különös volt. Már előttem álltak. Kerüljetek beljebb – hebegtem zavartan. – Nem kerültünk, egyenesen jöttünk – mondták, szinte egyszerre. Vékony hangjuk volt, de mégis kellemesen csengő. Segíthetek? – kérdeztem, egy kicsit már magamhoz térve. Elvégre igazi hősök mégsem lehetnek túl sokáig zavarban. Szerintünk igen – ismételték egymás után kedves hangjukon az idegenek. Már sokat hallottunk rólad, tudsz segíteni, egészen pontosan csak te tudsz segíteni. Kikerekedett szemmel figyeltem. Ők pedig mesélni kezdtek. Hosszú történet volt, nagyon hosszú, de pontosan nekem való.

A különös kis lények Grémulok voltak, Dagonyaföld lakói. Már évszázadok, sőt évezredek óta lakták ezt a vidéket, dolgos munkában, békességben. Dagonyaföld gazdag birodalom volt, túl a sziklás hegység harmadik ormán, rejtve kíváncsi szemek elől.

A Grémulok boldog kis lényként éltek, vidáman, kedvesen. Vezetőjük, a Grémulok királya bölcs ember hírében állt, igazságosan és dicsőn vezette népét. A birodalom jelképe, egyben csodatévő állata, a csillagos homlokú ló volt. De nemcsak jelkép és kabala. A király tőle kért tanácsot minden fontos döntésben, minden, az országot, egész Dagonyaföldet érintő kérdésben. A Grémulok népe szentként tisztelte az állatot. Ám ahogy egy jó mákos tészta sem tart örökké, így Dagonyaföld békéje is elfogyott egyszer. Egy sötét napon gonosz betolakodók érkeztek a Grémulok csodálatos földjére. A Termitek és a Kalibrák – két gonosz, kegyetlen nemzetség – összefogtak, hogy elbitorolják az uralmat Dagonyaföld fölött. Ördögi tervük egyszerű, ám annál hatásosabb volt. Felbéreltek egy Knollok népéből származó gondolatolvasót és megszerezték a csillagos homlokú ló búvóhelyét. Hiába őrizték a Grémulok sok százan a csodálatos paripát, a túlerő győzött, a csodaló fogságba esett. A Grémulok ereje szertefoszlott pillanatok alatt. Az elkeseredett és védtelen királyt tömlöcbe vetették, a nincstelenné vált népet üldözni kezdték a betolakodók. A Grémuloknak egy esélyük maradt. Én. Pontosabban: ők ezt így gondolták. Nem mondom, jó kis esély, csak hát pont Dagonyaföldön? Na, de mit tehet egy magamfajta hős, ha egyszer kérik? Megvárja, ameddig még egyszer kérik, aztán még egyszer… na jó, ennyi elég lesz. Három kérés, három a magyar igazság… még Dagonyaföldön is. Ne féljetek egy szemet sem – mondtam magabiztosan az előttem álló két kis lénynek, megkeresem a varázslovat és visszaadom nektek. Így legyőzhetitek és elkergethetitek a gonosz betolakodókat.

A málnaszörp az asztalon maradt, az eseményrögzítőt azonban magammal vittem, az utókor ne maradjon le semmiről. Kalandos volt az út, de a Grémulok segítettek, kalandos volt a csodaparipa megtalálása, de a Grémulok segítettek, kalandos volt a csillagos homlokú ló visszaszerzése, ám a Grémulok ebben nem tudtak segíteni. Végtére is, ezért hívtak engem. Minden ismert és kevésbé ismert trükköt, fogást, megtévesztést, cselt bevetettem. Kemény küzdelem volt, a Termitek, de különösen a Kalibrák nem adták olcsón a bőrüket. De nem volt választásuk. A zsenialitás, a bátorság, no és a hősiesség most is győzött… ahogy az már nálam lenni szokott. Most pedig itt állok, kicsit fáradtan, kicsit elcsigázottan, de boldogan. Velem szemben a csillagos homlokú ló, egyre közelebb ér. Nagy, sötétlő szemeiből nem tudok kiolvasni érzelmeket. Az állat végre megáll, egészen közel hajol hozzám. Érdekes, nincs is ló illata. Milyen csodálatosan eleven álom – gondolom, de aztán a paripa hirtelen megszólal. Köszönöm. És köszönik mind a Grémulok, amit értük tettél. Nem csalódtunk benned… hősünk! De most térj vissza otthonodba. Emlékezz és… felejts! A Dagonyaföldre vezető utat többé nem tudhatja meg senki. Ezzel a csillagos homlkú ló megfordult és büszkén elügetett. Királyát ment köszönteni. Mi tagadás, valóban büszke voltam magamra. Egy rágott végű ceruzát kaptam elő a zsebemből és hanyag mozdulattal ismét rágcsálni kezdtem. Hónom alatt az eseményrögzítővel, kimért mozdulatokkal indultam a távoli otthon irányába. Nagy dörrenések hallatszottak, hátrasandítottam. Az eget szivárványszínbe borította a Grémulok ünnepi, győzelmi tűzijátéka.

 

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.