Misz Anna – Hálószövő Helga meséi

2014. június 24. | Szerző | Kategória: Tündérszó mesék 2014

Misz Anna

 Hálószövő Helga meséi

 

Hálószövő Helga, a bogaras, és kissé potrohos vénkisasszony befejezte talán legjobb hálóját.

Egy kedves család földszinti mosdójában kezdte szövögetni nemcsak a terveket, de magát az építményt is. Míg végül három hét múlva, habár ez Helgának három évnek tűnt, végre be is fejezte.

Azt remélte, békésen költözhet be új otthonába, de nem így történt. Mikor megérkezett a klozettre és nekilátott a hálónak, a család épp nyaralni volt, ő pedig zavartalanul tervezgethetett. De most, hogy a család hazatért, nem volt többé nyugalma. Elsőnek egy apró, szőke fürtös kislány robbant be az illemhelyre.

– De jó újra itthon! – kiáltással nyitotta ki az ajtót, de rögtön vissza is csukta egy óriási sikítás kíséretében. Testvérei és szülei azonnal a kislány mellett termettek, aki riadtan pihegett az ajtónak dőlve. Kinyitották az ajtót, de a többiek nem látták a kis pókocskát. És bár a kislány, akit nem mellesleg Rebekának hívtak, és rettegett a pókoktól, ragaszkodott hozzá, hogy fújják be rovarirtóval az egész házat, a szülők nem engedtek, és kinevették szegény Rebeka félelmeit. Ugyanezt tette a kis pók is, hiszen tudta magáról, hogy ő a legártatlanabb kis teremtés, aki valaha élt. Ő csak egy apró kaszáspók, nála sokkal nagyobb és mérgesebb pókok is léteznek, persze szigorúan csak távoli országokban.

És minthogy a vécé egy igen fontos helysége volt a háznak, az emberek sokat jártak ide, főleg a kis Rebeka. Taszította, mégis vonzotta az apró kis nyolclábú. Néha arra gondolt, milyen lenne beszélgetni egy ilyen furcsa küllemű lénnyel. Helgát viszont idegesítette a sok ajtónyitogatás, és az azt követő sivalkodás, és zokogás, így hát arra gondolt, áthurcolkodik egy másik szobába. Lebontotta hát hálóját, összecsomagolta apró kis bőröndjét, és felmászott az emeletre. Ezúttal egy rózsaszín, virágos kis szobát választott magának. Letette szerény pakkját az ágyra, és nekilátott új otthona építésének. Sajnos pont a kis Rebeka szobája volt, amit kinézett magának. A kislány épp akkor lépett be az ajtón, amikor Helga az utolsó simításokat végezte összecsapott hálóján. Sikítani akart, de amint meglátta a bőröndöt az ágyon, nevetni kezdett. Helga, aki már felkészült a vérfagyasztó sikolyra, kivette a füléből a füldugókat, és megszólalt:

– Jaj, kis drágám! – mondta Rebekának. – Hála az égnek, hogy nem sikítottál, szegény öreg hallójárataim bele is süketültek volna.

Rebekának erre elállt a szava.

– Te tudsz beszélni? – suttogta izgatottan.

– Persze hogy tudok! Fiatalabb koromban színész pók voltam! – háborodott fel Helga. Termesz-sütit halászott elő kis bőröndjéből, és megkínálta vele a kislányt.

– Fúj! – kiáltott fel erre Rebeka, de aztán, nehogy megsértse a póklédit, gyorsan helyesbített. – Mármint nem kérek, köszönöm.

– Semmi baj – nevetett Helga. – Tudom, hogy a pókoknak és az embereknek nem ugyanaz az ízlésük.

– Mesélj magadról! – kérte a kislány. – Milyen póknak lenni?

Így Helga belekezdett egy hosszú, nagyon hosszú történetbe az életéről. Mind tudjuk, mennyire szeretnek az idős hölgyek beszélni. De ez már egy másik történet.

 

A hozzászólások lezárultak.