Magyarnak születni

2015. április 13. | Szerző | Kategória: Híreink

A Vörösmarty Társaság és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület 2013-ban közösen alapította meg a Vajda János-díjat a Költészet Napja tiszteletére, a Fejér megyében élő és alkotó költők elismerésére. A díjat idén harmadszor ítélték oda, és az Ünnepi Könyvhét Fejér megyei megnyitóján, Székesfehérváron kerül átadásra.

A rendezvényt Iszkádi Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület titkára és Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke nyitotta meg.

2015. április 10-én, a Vörösmarty Társaság székhelyén az első fordulóban sorrendben az alábbi költők olvasták föl versüket:

 

Pálvalvi András

Kürthy Réka

Gál Csaba Sándor

Horváth Imre

Káliz Sajtos József

Tóth-Hekkel Arany

Tamás Ferenc

Saitos Lajos

Balajthy Ferenc

 

A második fordulóba jutott költők ebben a sorrendben szerepeltek:

Pálfalvi András

Tóth-Hekkel Arany

Balajthy Ferenc

A második forduló alapján a legtöbb szavazatot kapta, s így 2015-ben

 

Vajda János-díjas: Balajthy Ferenc

 

BALAJTHY FERENC

Magyarnak születni

(Az emlékek viharából újrateremtve)

Magyarnak nem elég születni, magyarnak
Lenni, lenni kell! Magyarnak nem elég
Lenni (kiáltsák puszták – harsogják bősz
Hegyek), ki magyar, az lelkében, szívében
Is magyar – és örökké az is – legyen!

Kinek fáj az, ami nekem, ki hisz a dalban,
Ki érti, amit mondok, ki jönne el velem?!
Akinek nincs múltja, az nem gondol boldog
Jövőre, nem vigyáz itt hűs templomokra,
Sebzett kőre, fűre, sem sápadt temetőkre.
Az nem féli a rózsák nyílását, pacsirták
Énekét, a görnyedt, vén diófát, s az nem
Látja, meg nem hallja miként borong,
Zsong az erdő, ringat a Balaton, hogy sír
A parti nádas. Annak nem lehet fontos
Az út Pestig meg vissza, ki még nem itta
A Tisza vízét sem, nem búsult juhászokkal
Kiszáradt mezőn, át a tántorgó lankákon. —
Annak semmit sem mond: Haza a magasban,
Az ásító inas, vagy Csontváry Kosztka egy
Élő kirakatban, nem tudja, hogy Háborúból
Jövök én, s nekem szól itt A gyalogtükék
Dicsérete, és nem csücsül ki rajta A hetedik
Hiánya s vele egy eldugott kis kerthelyen
Nem poharazgatott sohasem A vén cigány.
Az nem tudhatja, mi Az ember tragédiája,
Míg a bűn terebélyesedik, mint a pacaállat,
Szétszakítja az egymásba fonódó karokat,
Az egymásnak feszülő, összetartó vállakat!

A magyarnak a lelkében van a fájdalom,
A lelkében van a Nemzeti dal, a keserűség.
De szívében írmag a honszeretet, a békés
Öröm, az eltiporhatatlan, szentséges hűség.
Magyarnak születni a szabadsággal egyet
Jelent, – múltat, a jövőt, a megtartó jelent!

A magyar érti, hogy mi fáj nekem, miben
Vigadok, s bárhová nem jönne el velem.
Akinek nincs múltja, az nem gondol boldog
Jövőre, az nem vigyáz itt édesanyákra,
Cseperedő csecsemőkre, az, jaj, nem félti
A kis tanyát csepegő, lyukas eresszel,
Nem fél a húzd meg – ereszd el tapstól,
A szívre taposó tanktól, a felborogatott
És kiégett villamosoktól, azt nem szabta
Ezer darabra az álnok ármány, nem kerülte
Okosan a napos oldal, a szép szivárvány.

Aki magyar, az a szívében is magyar:
Nem mellveregető szilaj, vak zsivajban,
De neki fontos a múlt, fontos, ami van! –
Érzi azt, ha Reszket a bokor, vagy öleli
Az Esti sugárkoszorú, érti anyja nyelvét,
És érzi, hol hervadhat el a szeretetkoszorú.
Annak a tavasz: szép Emlékezés egy régi
Márciusra, az nem felejtheti a forradalmi
Fiúkat, annak él és szól a dal, a Zsoltár
Férfihangra (nem vagy Isten, de Tudod,
Hogy nincs bocsánat, ládd, mégis mindig
Megbocsátasz az ellened vétkezőknek)!
Míg a bűn terebélyesedik, mint a pacaállat,
Szétszakítja az egymásba fonódó karokat,
Az egymásnak feszülő, tenni akaró vállat!

A magyar a szívében is magyar és lelkében
Ott van a dal, – elszámol a múlt időkkel
S bizton tudja azt is, hogy tenni mit akar!
Szentté még nem érett ugyan az akarat,
Nem oldott még görcsöket, nem döntött
Le minden visszahúzó falat, – de ébred!
Hajnalodik! Az ősi vasarcok fényesednek,
Parola, kenyér ott van már a kezekben.
Van mit vinned odaátra: bús batyudban
Az éltető emlékezet, – és a picurka patak
Megitat, s hallgatsz majd gyermekéneket!

Magyarnak nem elég születni, magyarnak
Lenni, lenni kell! És magyarnak nem elég
Lenni (kiáltsák puszták – harsogják bősz
Hegyek), ki magyar, az lelkében, szívében
Is magyar! – És örökké az is – legyen!

 

 

Címkék:

A hozzászólások lezárultak.