Megjelent új könyvünk!

2016. június 2. | Szerző | Kategória: Felhívások, Tündérszó Meseíró Pályázat

Megjelent új könyvünk,

A ROSSZUL ŐRZÖTT HOMOKÓRA
(A Tündérszó Meseíró Pályázat díjnyertes művei 2010–2015)
című antológia.


2009-ben hirdettük meg először a Tündérszó Nemzetközi Meseíró Pályázatot, amelyre 8–15 éves korú gyermekek jelentkezhettek a világ bármely tájáról. (A pályázat azóta is folyamatos.)
Az eltelt évek során több mint kétezer mese érkezett. A zsűri által díjazott írások közül válogattuk ki azt az 54 alkotást, amely e könyvbe került. Mindegyik meséhez egy vagy több (összesen 82) illusztrációt készítettek a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola PALETTA rajzkörének diákjai. A 250 oldalas, keménytáblás, fekete-fehér színnyomású kötetet színes borító díszíti.

*

Honnan vonzottunk magunkhoz eddig meséket? Belső-Magyarország, Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Partium mellett az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia, Horvátország, Kanada, Németország és Svájc magyar gyermekírói közül is sokan elküldték történeteiket.
A Tündérszó (határok nélküli) Meseíró Pályázat antológiája csak egy, bárki által megcselekedhető köznapi összefogás műve – több száz édesanya, édesapa, pedagógus, literátor, rajzoló és ifjú meseíró ajándéka. Az ezeréves magyar népmesekincs talajából fölsarjadó, kéretlen szellemi hungarikum.

Ki, hogyan juthat hozzá
A rosszul őrzött homokóra című antológiához?

Az antológiában szereplő 72 rajzoló és 54 meseíró saját tiszteletpéldányát a mű ünnepélyes bemutatóján veheti át művelődési házunkban, 2016. június 11-én. (Meghívót küldtünk valamennyiüknek.)
A távolmaradó rajzolók iskolájukban kapják meg személyesen a könyvet, a meseíróknak pedig postán küldjük el lakcímükre, térítésmentesen, 2016. június 14–30-áig!
A kiadvány könyvtárunkban 3000 forintért megvásárolható.


Mit tegyen, ha személyesen nem tud hozzájutni a könyvhöz?

1. Szíveskedjen e-mailben vagy postai levélben pontosan megírni: milyen irányítószámmal, melyik országba, melyik településre (utca/tér/házszám/emelet/ajtó), kinek a nevére postázzuk az antológiát?
(E-mail címünk: info@ggmuvhaz.hu Levelezési címünk: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Sóstó lakótelep 1. Magyarország)
2. Hány példányt szeretne vásárolni?
3. Alábbi bankszámlánkra utaljon könyvenként 3000 forintot (más pénznemet nem tudunk elfogadni):

OTP 11736006-20392109-00000000

4. Ha a levél és a vételár megérkezett hozzánk, egy héten belül, utánvétellel (számlával együtt) postázzuk a küldeményt a megadott címre, tehát otthon fizeti ki a postásnak a szállítás díját.
5. 2016. június 14-től áll módunkban fogadni és teljesíteni a megrendeléseket!

borito vegleges-page-0-1

A hozzászólások lezárultak.