Várjuk a vetélkedőre jelentkezőket!

2010. augusztus 24. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Könyvtári rendezvényeink

„A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek.” Charles William Eliot KEDVES GYEREKEK! Az amerikai neveléskutatótól idézett fenti sorok örökérvényűek, hiszen a könyvek mindenki számára nélkülözhetetlenek. Ezért döntöttünk úgy, hogy – csatlakozva a”Könyvtárak összefogása a társadalomért – 2010” országos mozgalomhoz – ismét vetélkedni hívjuk a  Székesfehérváron  és [...]



Tollpihe Meseíró Pályázat

2010. augusztus 24. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Pályázatok

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház a Táncsics Mihály Általános Iskolával és a Fehérvár Televízióval közösen idén 6. alkalommal hirdeti meg a TOLLPIHE MESEÍRÓ PÁLYÁZATOT. A tavalyi pályázat nyertesei egyhetes, balatonfenyvesi táborunkban vehettek részt térítésmentesen. Az idei győzteseket tárgyjutalom mellett szintén nyári táborozással jutalmazzuk, emellett a díjnyertes művek megjelennek a művelődési ház által később megjelentetett Tollpihe [...]



Elak apó madarai – rajzpályázat

2010. augusztus 24. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Pályázatok

F  E  L  H  Í  V  Á  S Benedek Elek születésnapja immáron öt éve egyben a Magyar népmese napja is, melynek alkalmából a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár idén is meghírdeti általános iskolásoknak szóló rajzpályázatát, ’ELEK APÓ MADARAI’ címmel. A pályázatra egy Benedek Elek által (is) feldolgozott népmese (avagy meserészlet) illusztrációjával lehet nevezni, 2010. [...]



Előzetes, nyári táborainkról!

2010. április 12. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások

Idén nyáron két táborba várjuk a gyerekeket. Az egyik az Indián tábor lesz, melyet Balatonfenyvesen tartunk a régi és leendő indián barátainkat! A táborban megismerkedünk az indiánok érdekes, értékes, színes világával!Mindenki elkészítheti saját harci eszközét fából,ékszerét, hangszerét bőrből, gyöngyből, nádból és tollból! Emellett természetesen lesz rengeteg szabadtéri játék,indián történetek, vidámság és móka. Gyertek el és [...]



Szókimondó Versbarát Kör

2010. április 1. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Gyerekklubok

Új gyermekfoglalkozást indítottunk Szókimondó Versbarát Kör címen. Áprilisban 8-án és 22-én, csütörtökön 17.15-től várunk minden érdeklődő gyermeket. A gyermekek elsajátíthatják a versmondás elméletét és gyakorlatát,  az életkori sajátosságnak megfelelően. Április 22-én vendégünk lesz Román Károly tanár



Újra indul Kerámia Műhelyünk!

2010. április 1. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Kiemelt híreink

Minden gyermeket és felnőttet szeretettel várunk április 19-től hétfőnként 17.00-19.00 óráig kézműves foglalkozásainkra. A műhelyben a tagok elsajátíthatják a fazekasság alapfogásait, a fejlődéshez pedig rendelkezésre állnak korongok is, amelyek hozzájárulnak a folyamatos fejlődéshez. Havi támogatói díj: 500 Ft (+ anyagköltség és égetési költség) Műhelyvezető: Franta Dezső kerámia szakoktató



Tündérszó Meseíró Pályázat

2010. február 17. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások, Pályázatok

A művelődési ház a Tollpihe Meseíró Pályázat 5. évfordulója alkalmából magyar gyerekeknek szóló nemzetközi meseíró pályázatot hirdet. A pályázatra a világ bármely országában élő 8–15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várjuk postai úton vagy e-mailben csatolt dokumentum formájában 2010. április 30-ig. A jelentkezési lap letölthető innen. A pályázatra az 1995. január 1-je és 2001. [...]



Kákics Együttes fellépés!

2010. február 2. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások

Az Aranybulla Könyvtár Alapítvány 2010. február 10-én szerdán 10 órára az olvasótermébe „Fújd fel dudás a dudádat!” címmel a Kákics együttes népi hangszerek bemutatásával egybekötött zenés, mesés gyermekműsorára várja a kedves érdeklődőket. A program plakátja letölthető itt.



Időpontváltozás Tollpihék!

2010. február 2. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások

Kedves Gyerekek! Februárban a műsorfüzetben feltüntetett február 20-a helyett, február 27-én szombaton a szokásos időben 10.00 órától tartjuk meg havi foglalkozásunkat. Szeretettel várunk Benneteket!



Figyelem gyűjtők!

2010. február 1. | Szerző: ggmuvhaz | Kategória: Felhívások

Várjuk mindazok jelentkezését, akik rendelkeznek valamiféle szokatlan, érdekes, széleskörű vagy egyedi gyűjteménnyel, amelyet szívesen kiállítanának, megmutatnának másoknak. Folyosógalériánkba kötetlen témájú tárlati anyagot elfogadunk (amelyek elhelyezhetők zárható vitrinjeinkben)! Érdeklődni a 22/501-161-es telefonszámon lehet.