Amit adni szeretnénk

Öt év telt már el azóta, hogy intézményünk megkezdte a kilábalást a 2004-es válság utáni állapotokból. Nem mondhatni, hogy sima utat járhattunk be mostanáig, mégis sikerült elérnünk, hogy a Gárdonyi fejlődése ezidáig töretlen maradt. Ma már változatos programkínálattal, alkotási lehetőséggel és klubbal, könyvtárunk egyre bővülő kínálatával várjuk Önt.

Járjon be hozzánk! (2009. január 4.)

Az elmúlt öt esztendő alatt intézményünkben megduplázódott a közművelődési események száma, igen változatos lehetőségeket kínálhatunk tehát látogatóinknak, legyenek gyermekek vagy felnőttek, fiatalok vagy éltesebbek, alkotni vágyók, társaságot keresők, vagy csupán az értelmes szórakozás lehetőségét szeretnék fellelni nálunk. Tallózzon tehát az alábbi áttekintésünkben, amelyek intézményünk mintegy 1.200 közművelődési eseményét foglalják össze vázlatosan, s válasszon minél többet kínálatunkból, aztán járjon el hozzánk egyre gyakrabban!

Hogy a felsoroltak közül mit, mikor találhat meg programjaink között, azt honlapunk havi programkínálatából gyermekek számára külön programismertetőt is szerkesztünk. Szíves figyelmébe ajánljuk havi műsorfüzetünket is, amelyet a következő terjesztési pontokon találhat meg: természetesen nálunk, az intézmény könyvtárában és portáján, a Táncsics Mihály Általános Iskolában és a Maroshegyi Óvodában. Maroshegy területén elérheti még a Coop Élelmiszerboltban, a Nagyváradi úti Kis ABC-ben, a Max Élelmiszerboltban, a Honi Élelmiszerboltban, a Fornetti Sütödében és a maroshegyi Idegenforgalmi Irodában. Városrészünkön kívül a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban, az Öreghegyi Közösségi Házban, a Szabadművelődés Házában, az Alcoa-Köfém Klubházban, a Megyei Művelődési Központban, a Városi Könyvtár valamennyi tagintézményében, a Megyei Könyvtárban, továbbá a Tourinform Irodában, az Özletház Kreatív Kellékek Boltjában, a József Attila utcában, valamint Székesfehérváron kívül Szabadbattyánban az ÁMK Móricz Zsigmond Művelődési Házban illetve Sárszentmihályon, a Zichy Jenő Általános Iskolában is. Megjegyezzük, hogy a jelenlegi ezres példányszámot a jövőben lehetőség szerint bővíteni szeretnénk, így további terjesztési pontokat is igyekszünk kiválasztani, s ezekre vonatkozóan szívesen vesszük az Ön javaslatait is.

Ezen fontos információk után kérjük, nézze át kínálatunkat, tallózzon az alábbi kategóriák között és válassza ki az érdeklődésére leginkább számot tartókat, bár – ha javasolhatjuk – szerencsés valamennyit átlapoznia, mert feltehetően mindegyikben talál majd kedvére való és figyelmére méltó kínálatot:

Művészeti közösségeink, műhelyeink, szakköreink

A nálunk működő klubok és klubjellegű közösségek

Egyedi programjaink

Kiállításaink

Könyvtárunk

Holdudvar csoportjaink

Nos, ez az, amit adni akarunk, s őszintén reméljük, hogy kínálatunkban talált olyan lehetőségeket, amelyek arra ösztönzik, hogy látogasson el hozzánk, s ha ezt megteszi, bízunk benne, hogy kellemes élményben, értelmes és értékes időtöltésben lesz része, amely után nem csak eljön hozzánk, de látogatásai rendszeressé válásával bejár majd hozzánk. Mi mindig szeretettel várjuk!

Adorján Viktor

igazgató

Jöjjön el hozzánk! (2007. január 10.)

2005 – 2006-ban, a Gárdonyinak sikerült túljutnia a 2004 során bekövetkezett válsághelyzeten. Bár még mindig nehéz körülmények között dolgozunk, a stabilizáció két esztendeje után immár – remélhetőleg – a fejlődés évei következhetnek.

Két esztendő telt el, amióta intézményünkben újraindult a tevékenység, s e két év alatt megpróbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy olyan eseményekkel, programokkal álljunk rendelkezésükre, amelyekért érdemes eljönni hozzánk. Úgy gondoljuk, hogy a lehetőségekhez képest sikerrel tettük a dolgunkat, hiszen, amint az az év végi statisztikai adatokból kiderül, 2006-ban, intézményünkben mintegy 450 közművelődési esemény történt, amelyből több mint 170 volt a rendezvény, a többi 280 alkalmat pedig a különböző szakköri foglalkozások és klubösszejövetelek tették ki. Ha egy kicsit utánaszámolunk ez – nagyjából tíz hónapos közművelődési évadot figyelembe véve – havonta, átlagosan 17 rendezvény (mondhatni minden másnap egy-egy) és havi 28 szakköri- és klubfoglalkozást jelent. Mindemellett heti 6 órával növeltük könyvtárunk nyitvatartási idejét is, amely így már szombatonként is állandó nyitvatartással várja Önöket.

Csupán ez a néhány adat is elegendő ahhoz, hogy elmondhassuk: a Gárdonyi „feléledt”!

Örömmel tudatjuk azt is, hogy a tető felújítása után, még 2006. decemberében elfogadásra került az a tervkoncepció, amely immár a belső rekonstrukció lényegi elemeit tartalmazza, s ennek alapján megindulhat a belső átépítés részletes terveinek kidolgozása. A munka tehát tovább folytatódhat 2007-ben is, s ez újabb jele annak, hogy a Gárdonyi „feléledt”!

Ez a „feléledés” jó alapot ad arra, hogy immár a jövőbeli fejlődés irányain kezdhessünk el gondolkodni. Ennek egyik első lépéseként dolgoztuk ki az intézmény hosszútávú fejlesztési irányait meghatározó elképzeléseinket, amelyek nagyjából öt évre előre próbálják meg kijelölni és egymáshoz hangolni a jövőnkkel kapcsolatos terveket. Ezek a tervek, az épület felújításának és belső rekonstrukciójának feltételezhető továbbhaladásához igazodva, immár elsősorban a rendezvényeink és az egyéb közművelődési lehetőségek színvonalának javítását célozzák, és szolgáltatásaink körének gazdagítását irányozzák elő.

Mivel nagyobb szabású, jelentősebb anyagi ráfordítást és nagyobb tereket igénylő rendezvények tartására egyelőre még nem gondolhatunk, anyagi körülményeink javulásáig és a rekonstrukciós munkák befejezéséig, továbbra is bensőséges hangulatú könyvtári estjeinkre invitáljuk Önöket, amelyeket 2007 során már egy-egy kamarakoncerttel is ki fogunk egészíteni.

Továbbra is ajánljuk figyelmükbe Műhelyszín-programjainkat, amelyek keretében nem csupán egy-egy érdekes, szép kiállítást tekinthetnek meg, de módjuk nyílik a kiállított tárgyak készítési folyamatával is megismerkedni, s hasonló tárgyakat, szakszerű segítséggel, a saját részükre el is készíteni.

Az elmúlt év őszén indítottuk be a gyermekeknek művészeti élményt és egyszersmind változatos alkotási lehetőségeket is nyújtó „Berázda” Gyermekklubot, amelynek keretében, mind a kisebbek, mind a nagyobbak, érdekes és változatos műfajú gyermekprodukciókon, majd az ehhez kapcsolódó, játszóház-jellegű foglalkozáson vehetnek részt.

Tovább folytatódik a „Tollpihe” Klub működése is, ahol egyre több gyermek ismerkedik a meseírás rejtelmeivel és szépségeivel, s hogy sikerrel, azt bizonyítja, hogy – a sajtómegjelenéseket követően – az elmúlt év őszétől már a Fehérvár Televízió műsorában is találkozhatunk a meséikkel. Csatlakozni pedig sohasem késő hozzájuk.

Várjuk nyugdíjasklubjaink tagjainak sorába mindazokat, akik szeretik az érdekes és hasznos, az életkornak megfelelő foglalkozásokat, előadásokat, programokat, kirándulásokat, mindazokat, akik számára a korosodás nem jelenti egyszersmind az elszigetelődést és bezárkózást is.

Várjuk Baba-Mama Klubunkba a kismamákat, fiatal anyukákat is, akik immár nem csupán egészségügyi tanácsokat kaphatnak, hanem az élet többi területével összefüggő hasznos tudnivalókhoz, információkhoz is hozzájuthatnak, s kellemes társaságot, kapcsolattartási lehetőséget is találnak a klubban.

Ha Ön vagy családtagja, ismerőse kíváncsi Maroshegy múltjára, a régi szokásokra, s főként ha tud mesélni ezekről, kérjük ossza meg velünk az emlékeit vagy tegye fel kérdéseit a „Maroshegyi Beszélgetős” összejövetelein, hogy közösen ismerjük és őrizzük meg a városrész múltját és értékeit.

Mindezek mellett továbbra is bekapcsolódhat a Szövőszakkör vagy az Ikarusz Néptáncegyüttes munkájába is, és várjuk minden további programunkra, rendezvényünkre is.

Elmondhatjuk tehát, hogy most már van miért eljönni hozzánk!

Ennek a máris sokszínű kínálatnak további gazdagításán és színvonalasabbá tételén kívül, hosszútávú terveinkkel is összhangban, 2007 során nagyot szeretnénk előre lépni az Ön tájékoztatásának területén is. Mondhatni számunkra ez jelenti az év legfőbb feladatát. Már ennek az új, a kezdetleges elsőt követő honlapunknak a létrehozása is azt célozza, hogy Ön könnyebben, gyorsabban és minél sokoldalúbban kapjon meg minden, az intézménnyel kapcsolatos információt. Bízunk benne, hogy elnyeri tetszését és minden információhoz könnyen és gyorsan hozzájut majd segítségével, s a kapcsolódó „Fórum” segítségével rendszeresen kapcsolatot is tart majd velünk, ezzel is segítve, hogy munkánkat az Ön minél nagyobb megelégedésére végezhessük.

Remélhetőleg arra is lehetőségünk lesz, hogy még az idén, jelentős mértékben bővítsük a papíralapú tájékoztatási anyagaink példányszámát is. Célunk az, hogy havi műsorfüzetünk lehetőleg minden maroshegyi otthonba, rendszeresen megérkezzen, hogy Ön ne csak az interneten keresztül tájékozódhasson a tervezett programokról, művelődési lehetőségekről, klubfoglalkozásokról, s egyéb szolgáltatásainkról, hanem elolvashassa, táskájába tehesse, vagy lakásában a tv-műsorújság mellett tarthassa azt.

Ennek a műsorfüzetnek a rendszeres megjelentetésére mi már felkészültünk, most már csak a szükséges technikai berendezések beszerzése és a kiadványok elkészítésére szánt pénz hiányzik tervünk megvalósításához. Reméljük ez is meglesz és Ön minden hónapban kézbe veheti a műsorfüzetet, találkozhat plakátjainkkal a városrészben és a városban is. Addig is arra kérjük az internethez hozzáférő látogatóinkat, hogy látogassák új honlapunkat, s terjesszék annak tartalmát azok között is, akik jelenleg még nem tudnak élni a tájékozódásnak ezzel a lehetőségével. Legfőképpen pedig jöjjenek el hozzánk, és személyesen tapasztalják meg, milyen sokféle programot, szórakozási és művelődési lehetőséget kínálunk gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt, s ha úgy találják, hogy érdemes volt részt venni valamelyik eseményünkön, válogasson kedvére a továbbiakból is, invitálva immár barátait és ismerőseit is!

Ilyen tervekkel vágunk neki 2007-nek, ez az, amit a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár fennállásának 50. évében adni szeretnénk. S ezen felül, az ősz folyamán persze valami „meglepetés-félét” is, ez azonban egyelőre hadd maradjon a mi „titkunk”…

Végezetül megköszönöm, hogy ellátogatott honlapunkra, időt szánt tájékoztatónk elolvasására. Kérem, kísérje figyelemmel továbbra is kínálatunkat és válasszon minél több programot belőle!

Jöjjön el hozzánk, hogy meggyőződjék róla: a Gárdonyi valóban feléledt, s minden gondja, problémája ellenére is, egyre több s egyre gazdagabb programkínálattal áll a rendelkezésére.

Jöjjön el hozzánk, hogy személyesen ismerhessük meg igényeit, kívánságait, javaslatait, hogy – ha lehetőségeink engedik – programjaink tárát, szolgáltatásainkat minél inkább az Ön kívánalmai szerint alakíthassuk.

Jöjjön el hozzánk, hogy kellemes kikapcsolódást, vagy az aktív művelődés Önnek tetsző lehetőségét nyújthassuk Önnek, gyermekének, családtagjainak, barátainak, ismerőseinek.

Mindezekért: Jöjjön el hozzánk! Szeretettel – és persze jó programokkal – várjuk!

Adorján Viktor

igazgató