Székesfehérvár Maroshegy elnevezésű városrészét a két világháború között telepítették be a városi polgárok szőlőiben dolgozó napszámosok és a városból kiszorult szegények.

Az 1930-as években, a magyar repülés születésekor, üzem települt a városrészbe, amely repülőgépek javításával, karbantartásával foglalkozott, s amelyhez egy kicsiny repülőtér is csatlakozott. A háborús készülődés folytán az üzem mellé laktanyaépületek, a városrészt kettészelő Székesfehérvár – Siófok vasútvonal túloldalán pedig tiszti lakások épültek.

A „hőskor” (1957-1975)

A laktanyák mellé az üzem tőszomszédságában ekkor épült fel az egykori tiszti klub, a jelenlegi Gárdonyi Géza Művelődési Ház épülete, amely a repülőgép javító üzemek és a laktanya polgári termelésre való átállítása, 1956 után, 1957-ben a Fejér Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya határozata alapján kapott művelődési funkciót.

Az intézmény névváltoztatásánál döntő szempont volt, hogy – noha Gárdonyi a megye szülötte volt – addig egyetlen megyei intézmény sem vette fel nagy írónk nevét.

1957-től tehát az üzem polgári célú termelés keretében targoncákat, sajtkádakat és feszültségszabályzókat kezdett gyártani. Ezzel párhuzamosan neve Általános Mechanikai Gépgyár lett. A laktanya épületeit és a tiszti lakásokat pedig lakóteleppé nyilvánították, amely a közelében lévő Sóstóról (ma természetvédelmi terület) a Sóstói lakótelep nevet kapta.

Akkoriban, a hajdani tiszti klub épületének jelentős hányadát, „rendkívüli készletei” tárolására a Megyei Gyógyszerraktár foglalta el, így az épület földszintjén és emeletének egy csekély részén kezdett működni kultúrotthon.

A művelődési tevékenység a Megyei Tanács támogatásával (1957-re 150. 000 Ft!) indult meg a tiszti klub egykori vezetőjének irányításával. Alapvetően az Általános Mechanikai Gépgyár lelkes dolgozóinak önszerveződő csoportjainak – klubcsoport, színjátszó csoport, népi-tánc csoport, képzőművész kör – adott helyet. Ezen kívül tovább üzemelt a söntés és a cukrászda. Az emeleti nagyteremben heti két alkalommal keskenyfilm vetítést is tartottak, a földszinti nagyteremben bálokat rendeztek.

Később a Megyei Tanács Művelődési Osztálya bútorokat raktározott a földszinti nagyteremben, ezek a bútorok később az épületben maradtak. A söntés helyén presszó, biliárd- és rexasztalokkal berendezett játékterem lett, a cukrászda helyére pedig a gyár szépirodalmi könyvtára költözött be 3-4000 kötetes állományával. A színházteremben már heti négy alkalommal, igazi mozifilmeket vetítő mozi várta a látogatókat.

Mindezen változások felkeltették a környék lakóinak figyelmét is. A művelődési tevékenységet akkor már két népművelő irányította. A Hazafias Népfront területi csoportjának támogatásával alakult meg a „kíváncsiak klubja”, melynek vezetősége egyben az intézmény társadalmi vezetősége is lett. A kétheti rendszerességgel tartott, bállal egybekötött klubesteken a legkülönfélébb témakörökben tartottak előadásokat (pl. „mi a mágia?”; „Miért hívják pápaszemnek a szemüveget?”stb.) és a rendezvénysorozatnak óriási sikere lett.

Csakhamar újabb művelődési alkalom kínálkozott. A közös televíziózás, melyre oly nagy volt az érdeklődés, hogy egy-egy fontosabb sportesemény alkalmával a televíziót az emeleti színházterembe kellett felköltöztetni.

A terület fokozatos gazdasági fejlődése ezután alapvetően befolyásolta a lassanként meggyökeredző művelődési szokásokat is.

Az Általános Mechanikai Gépgyár gyorsan fejlődött és csakhamar az Ikarus Járműgyár „kiegészítő gyára” lett. Ez azonban, sajnos, negatív változásokat hozott. A termeléssel elfoglalt vezetők és a népművelők között megromlott a kapcsolat, a korábban működő öntevékeny csoportok anyagi támogatottság híján elsorvadtak.

1960-ban a város paraszti lakosságából alakult meg a Kossuth Mgtsz, amely viszont kezdettől fogva igényelte a művelődési ház segítségét, közgyűléseihez, alkalmi báljaihoz és egyéb nagyrendezvényeihez.

Egyre szorosabbra fűződött a kapcsolat a városrész iskolájával és vasárnap délelőttönként matinék, játékos klubfoglalkozások várták a gyerekeket.

Mind több és több tanfolyam szerveződött akkoriban (orosz nyelv, szabás-varrás tanfolyamok stb.) és az intézmény csatlakozott az akkoriban kibontakozó ifjúsági klubmozgalomhoz is. Ez az időszak 1962-től olyan gazdag klubéletet hozott, hogy 1966-ban a Magyar Televízió 500 legjobb ifjúsági klubot bemutató sorozatába a Gárdonyi klubja is helyet kapott. Ennek révén aztán az akkor már az Univerzum nevet viselő klub testvérkapcsolatokat is létesített (a kónyi MIKI és az egri PALAST klubokkal) és 1967-ben „Kiváló Ifjúsági Klub” címet kapott.

Más területeken is alakult, differenciálódott ebben az időszakban az intézmény tevékenysége. Az Általános Mechanikai Gépgyár Könyvtára visszaköltözött a gyárba, helyén a Megyei Könyvtár létesített fiókkönyvtárat, így a könyvtári tevékenység folyamatos maradt  és lendületes  fejlődésnek indult. 1963-ban szabadpolcos rendszerűvé vált, hangulatos új berendezést kapott. A Moziüzemi Vállalat korszerűsítette a vetítési rendszert, így a filmvetítések is egyre közkedveltebbek lettek. A feltételek javulásának hatására könyv- és filmbarát körök alakultak, a könyvtár és a mozi integrálódott a művelődési tevékenységbe.

Akkoriban kezdődött országszerte a Szocialista Brigádmozgalom, amelyhez az intézmény is igyekezett hozzájárulni. 1965-ben a művelődési ház kezdeményezésére indult a TSZ Akadémia, amely az akkor korszerű technológiákat népművesítette, de az Ikarusban alakult szocialista brigádok is jelentkeztek már igényeikkel.

1966-ban új igazgatóra, Tóth Gusztávnéra hárult a feladat, hogy ezeket az eredményeket – melyek létrejöttén, mint ügyintéző maga is munkálkodott – megszilárdítsa. Egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatát az Ikarusz Gyárral és a Kossuth Tsz-szel, és az egyre javuló és egyre folyamatosabbá váló együttműködés az évek során meghozta a gyümölcsét. A területi feladatok mellett, 1967-től már a két termelőüzem igényeinek figyelembevételével kellet a tevékenységet terveznie.

1968-ban az új Gyógyszertári Központ felépülésével végre a gyógyszerraktár is kiköltözött az épületből, így kb. 100 m2 emeleti tér szabadult fel a művelődés számára. Az alagsort azonban továbbra sem vehette birtokba az intézmény. Kisvendéglő-presszó és óvoda létesült az ottani helyiségekben.

Ebben az évben ünnepelték meg az intézmény tízéves jubileumát is, amely az elmúlt időszak produkcióinak, dokumentumainak és relikviáinak valóságos kis expo-ja volt. Sajnálatos módon azonban ma már ennek anyagából szinte semmi sem lelhető fel.

Ez a gazdag tíz éves tevékenység és a két termelőüzemmel megkötött kulturális együttműködési szerződés, 1969-től egyre növekvő anyagi támogatással is járt. Az együttműködés keretében, a művelődési ház működtette az üzemek dolgozóiból alakult alkotócsoportokat, klubokat és segített rendezvényeinek lebonyolításában, amelyek, az évenkénti ünnepélyeken kívül, 1970-ben a Tsz tíz éves jubileumát vagy a Felszabadulás 25. évfordulóját is magukba foglalták.

Szocialista brigádtalálkozók sora fémjelzi ezt az időszakot, de szerencsére a művelődési kínálat is bővült: évi 4 – 5 bemutatót tart az új bábkör, gyermek-irodalmi színpad alakul, kamarakórus működik, a Fotó-film kör már ifjúsági csoportot is létrehoz, az Ifjúsági Klub már minden este nyitva tart és várja a fiatalokat, vetélkedők sorát rendezik az 1000 éves város múltjáról-jelenéről.

Székesfehérvár akkoriban az 1970-es évek elején valóban dinamikusan fejlődik. Erőteljes, már-már erőszakos ipartelepítés helyszíne, és kulturális szempontból is egyre több lehetőséget biztosít a lakosságnak. Mindez azonban Maroshegy városrész szempontjából nem egyértelműen kedvező. Tóth Gusztávné így ír erről: „Maroshegy, a Sóstói lakótelep sajnos kimaradt ebből a fejlődésből. Az utóbbi 5-6 évben a lakók 70%-a kicserélődött. Minőségi lakáscserék folytán beköltöztek a városba. Ezt a tényt az intézmény is érzi. A korábban már megismert és a művelődési házba szívesen járó felnőtt lakosság helyett az ismeretlenek közömbösségével kell felvenni a versenyt.”

Pedig ekkor már nem „kulturális szerződéseket” köt az intézményvezető, hanem „Maroshegy Közművelődési Munkatervét” készíti el, amelynek integrált része a két termelőüzemmel való kapcsolat. A valóság viszont az, hogy ez a városrészre vonatkoztatott, egységes közművelődési terv egyre inkább az üzemek kulturális igényeinek kielégítésére szorítkozik és egyre inkább háttérbe szorul, az „ismeretlenek közömbösségével szembeni verseny” elve.

Minden persze nem róható fel az intézménynek és vezetőjének. Tőlük független, nagy szociológiai változások mentek végbe, amelyeknek hatása alól nem vonhatták ki magukat. Ezek a hatások egyre inkább meghatározták a tevékenységet, és egyben jelezték azt is, hogy a „hőskor” lezárult, az intézmény életében új korszak következik.

Az „Ikarus-os” évek (1975-2005)

1974-ben kezdődött a vasútvonal túloldalán egy 600 lakásos lakóhely építése, amely a rendszerváltásig a Blagoevgrád lakótelep nevet viselte. Nevét Székesfehérvár bolgár testvérvárosáról kapta, és felépülése után, az iparfejlesztés következtében a városba költöző, vidéki családoknak adott otthont.  A korábban már jelzett fluktuáció azonban ezt a lakótelepet sem hagyta érintetlenül, a lakosság érdeklődéséért újra és újra meg kellett küzdeni.

Szerencsére azonban az ipari háttér erősödésével az Ikarusz Járműgyár és a Kossuth Tsz is egyre stabilabb gazdasági hátteret jelentett az intézménynek, továbbá az akkori idők kultúrpolitikája is kedvezett a közművelődési – „munkásművelődési” – feladatokat ellátó művelődési háznak, így tevékenysége zavartalan és biztos alapokon nyugvó volt.

Ekkor alakultak az országosan elismert sőt nemzetközi hírű alkotóközösségek a Gárdonyiban, amelyek aztán évtizedeken keresztül folyamatosan működtek és hazánkon kívül Európa csaknem valamennyi országában bemutatkoztak. Ilyen a 2006-ban már megalakulásának 30 éves évfordulóját ünneplő Ikarus Népi Hímző Szakkör, amely „szakkör” megnevezése ellenére ma már valódi népművészeti alkotóműhely. Fennállásának harminc éve során 42 kiállítással mutatkozott be hazánk és Európa rangos népművészeti kiállításain, textilbiennáléin, az esetek zömében rangos díjakkal hazatérve. Ilyen az Ikarus Néptánc Együttes is, amely a hazai színpadokon aratott sikerei mellett szintén gyakori vendége volt az európai országok fesztiváljainak. Az együttes a mai, nehéz körülmények között is működik, bár természetesen tagjai, vezetői azóta kicserélődtek.

Mindent egybevetve tehát a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár ebben az időszakban igen jó háttérrel bíró, prosperáló intézményként működött.

1978-ban az intézmény vezetője Tóth Gusztávné megbetegedett. Állapota hosszú ideig nem javult, így az igazgatói teendőket megbízással Vollein Józsefné könyvtárvezető látta el 1980. októberéig. Ekkor vette át az intézmény vezetését Kovács József.

A művelődési ház tartalmi munkájára, arculatára nézve erős befolyást gyakorolt a fenntartó Ikarus gyár. A már több éve tradicionális tevékenységek, a népi hímző szakkör, a magányosok klubja, az ifjúsági klub, a néptáncegyüttes stb. mellett hangsúlyt kaptak, az úgynevezett gyáregységi, közművelődési körök melyeknek komplex programjai szinte mindenfajta érdeklődési kört érintettek.

Sajnos az épület állagában,az 1957-ben történt átadása óta, változás nem következett be. 1981-ben azonban a tetőszigeteléssel megkezdődött a három évre elhúzódó felújítás és belső átalakítás. Korszerűsödött a fűtés, egységes térben kapott helyet a könyvtár, melynek berendezése egyedi terv alapján készült a Garzon Bútorgyárban. Kiköltözött az alagsori részből a vendéglátó egység és a Gyógyszertári Központ laboratóriuma is.

Itt kapott helyet a tornaterem, az öltözőkkel, és a néptáncosok ruhatárával. Tervben volt egy ifjúsági klubhelyiség is. Ugyancsak az alagsorban helyezték el a különböző mobiliákat, és a könyvtár duplungraktára is ide került. A felújítás összesen 23 millió forintba került, fedezetét a gyár biztosította. A munkálatokat a Moziüzemi Vállalat kiegészítette azzal, hogy biztosította a színház-és moziterem székgarnitúráját, a színpadi körfüggönyt és annak távvezérelt húzómotorját, a városi tanács 0,5 milliós hozzájárulásából pedig a színházterem akkor korszerűnek mondható világító berendezése és hangosítása valósulhatott meg.

A felújított és korszerűsített intézmények ebben az időszakban 17 főfoglalkozású és 5 félállású dolgozója volt. A működtetés különösebb anyagi gondokat nem jelentett. A fenntartó Ikarus Gyár mellett, jelentős támogatást nyújtott a városi tanács és a Kossuth Mg. Tsz. is. Ez utóbbi később kivonult az állandó támogatók sorából, de szolgáltatások ellenében eseti támogatást továbbra is bőkezűen nyújtott az intézménynek.

Bővült az intézmény tevékenysége is. 1981-ben az Ikarus Óvoda dolgozóinak és a Vasvári Pál Gimnázium tanulóinak részvételével, Kneifel Imre vezetésével, megalakult az Ikarus Ifjúsági Vegyeskar. A néptáncegyüttes mellett felnevelődött egy saját népzenei együttes is, és 1983-ban a Belgrádban rendezett nemzetközi fesztiválon már az ő kíséretükkel lépett fel a csoport. Ez volt az első külföldi szereplés, melyet a 22 év alatt összesen 22 országba történő 27 utazás követett. A paletta színes. Törökország ázsiai részétől az angol testvérvárosig, Chorley-ig szelte át a „térképet”, de számos fellépése volt a táncegyüttesnek a szomszédos magyarlakta területeken is.

Volt, hogy az Ikarus Vegyeskarral együtt, egész estét betöltő színházi műsort adtak Pozsonyban, ahol ugyanakkor a Népi Hímző Szakkör munkáiból rendezett a művelődési ház színvonalas kiállítást. A táncegyüttes számos alkalommal mutatkozott be a Vörösmarty Színházban, többek között a fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi gálán is, amely fantasztikus siker volt. Sikeres volt a csornai minősítésre való felkészülése is, melyen arany fokozatot ért el.

Az Ikarus Vegyeskar is minősült: „hangversenykórus” kategóriába sorolta a zsűri. Több külföldi és hazai fellépésük mellett rádiófelvételekkel is dicsekedhetett. Sajnálatos módon azonban, mint a többi művészeti és művelődési közösségnek, idővel a kórus támogatottsága is csökkenni kezdett. Egyesületté alakult a remélt nagyobb támogatás érdekében. Később el is vált a „szülői háztól”, és 2001-től az intézménytől függetlenül tevékenykedik Alba Regia Vegyeskar néven.

Még néhány szó az aranykorról, nem időrendben: 1982-ben folytatódott a felújítás az épületben. A kultúra „illegalitásba” vonult, azaz a tevékenység az alagsorba szorult, közönséget, vendéget csak az ott elhelyezett könyvtár tudott fogadni. A folyamatosság biztosítása érdekében szerveződött meg a Kíváncsiak Levelező Klubja, melynek összejöveteleit a város különböző intézményeibe helyezték ki.

A területen működő Táncsics Mihály Általános Iskolával viszont erősödött a jó kapcsolat. A művelődési ház javaslatára indult el és vált rendszeressé a „Táncsics-napok” rendezvénysorozat, melynek gáláját a művelődési ház saját eszközeivel támogatta.

Az Ikarus Néptánc együttes tagjai is a Táncsics Iskolában tették meg első lépéseiket, majd „felérett” csikókként kerültek át a művelődési ház csoportjába. Jelmezeik anyagát az intézmény biztosította, és az iskolában varrták meg.

A korábban említett mezőgazdasági üzemmel való kapcsolat eredménye volt, hogy több alkalommal szerepeltek a táncosok Enyingen a járási mezőgazdasági kulturális napokon, aszlovákiai magyarlakta falvakkal és Galántával is innét eredeztethető a későbbi jó kapcsolat. Akkoriban a Kossuth Mg. Tsz-szel minden évben közösen ünnepelték március 15-ét, műsorral és az üzem területén lévő Kossuth-szobor megkoszorúzásával. A zárszámadás ünnepi aktusa több éven át a művelődési ház termeiben zajlott.

A gyáregységi közművelődési hónapok programjaiban rendszeresek voltak a különböző vetélkedők, a múzeum- és planetárium-látogatások, a helyi képzőművészek – M. Tóth, Ballagó, Francsics, Sándorfalvi stb. –  munkáiból rendezett kiállítások és a művészekkel való találkozók. Örvendetes volt a gyáron belül működtetett letéti könyvtárak jó látogatottsága, és a Balaton-parti Ikarus üdülőkben rendezett szórakoztató estek kedvező fogadtatása is.

1983-tól a lakóterületen élő családoknak nyújtott segítséget a több nyáron át megszervezett napközis tábor színes programjaival és jó hangulatával. Jelentős egyedi rendezvények is szerepeltek a programok között. Ilyen volt pl. a Fejér megyei Moziüzemi Vállalattal közösen szervezett filmbemutató, melynek keretében egy 1957-ben készült és eddig dobozban tartott film került levetítésre, melynek szereplői közül vendégeink voltak Fónay Márta, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Gombos Katalin.

Ugyancsak fontos esemény volt a 2000-ben, Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulója tiszteletére, a Vörösmarty nevét viselő kulturális- és oktatási intézmények, gazdasági szervezetek közreműködésével rendezett est, amelyet a Vörösmarty Rádió teljes egészében felvett.

A művelődési ház – igaz személyes kapcsolatnak köszönhetően is – mintegy 10 évig volt „gazdája” Velencén, a Bence-hegyi Orbán nap kulturális programjának.

Hat alkalommal szervezete meg a ház és az Ikarus Néptáncegyüttes (mint kezdeményező) karácsonyi jótékony célú műsorát, hol az intézményben, hol a Barátság Házában. A felnőtt táncosokat, zenekarokat szerepeltető műsor a Karácsony, a szeretet jegyében született. Bevételét a középsúlyos, értelmi fogyatékos gyermekeket foglalkoztató iskola alapítványa javára fizették be. Az utóbbi években az iskola tanulói is felléptek a műsorban.

1995-96-ban kezdett épülni a Sóstó I. lakótelep, majd a rendszerváltáskor kivonuló szovjet csapatok által használt repülőtéri lakásokba is magyar, civil lakosok költözhettek, aminek köszönhetően mintegy 1200 fővel növekedett a városrész lakossága. Mindezek kedvezően befolyásolhatták volna az intézmény tevékenységét, ám a rendszerváltást követő privatizáció negatív következményei sajnos erősebbeknek bizonyultak. A Kossuth Tsz. feloszlott, az Ikarus Járműgyár pedig magántulajdonba került. Többen abban reménykedtek, hogy a gyár privatizációja a művelődési ház előtt is „új távlatokat” nyit. Ez azonban nem így történt. Eladdig, hogy a gyár 1997-ben adott utoljára pénzbeni támogatást az intézménynek. Ennek kiesése meredekre állította a lejtőt.

Többen, többféleképpen értelmezik a művelődési ház vezetésének akkori lépéseit: „előremenekülés”, „több lábon állás”, „mentőöv”, de mindenesetre tenni kellett valamit a megmaradás érdekében. 1993-ban iskolát alapított a művelődési ház, két éves háziasszony-képzéssel. A német testvérvárostól ajándékba kapott tankonyhai berendezés üzembe állítása, a saját erőből vásárolt eszközök, a helyiségek átrendezése és több jó szándékú pedagógus szakmai segítsége lehetővé tette, hogy az iskola zavartalanul működjön. Ekkor a művelődési ház már társadalmi szervezet volt. A Közoktatási Törvényben előírtaknak azonban ez a konstrukció  nem felelt meg, át kellett alakulni ÁMK-vá. Az Általános Művelődési Központ-megoldást viszont az állami támogatást biztosító, az „elárvult” szakszervezeti intézményeket támogató országos egyesület, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete kifogásolta, így a két intézmény különvált, két önálló jogi személyként működik 2003. július 01-től.

Mindez azonban azt eredményezte, hogy az addigi stabil, „több lábon álló” költségvetés is felbomlott „iskolaira” – amely, a normatív támogatásnak köszönhetően továbbra is stabil maradt -, és „közművelődésire”, amely viszont ekkortól nagymértékben forráshiányossá vált. A probléma tehát krízishelyzetté változott, de gyökerei régebbre nyúlnak vissza.

Az utóbbi kb. 10 év jogi és szervezeti zűrzavarában, drukkerek és ellendrukkerek gyűrűjében, megítélt (és időnként visszavont) támogatásokkal próbálta magát fenntartani és megtartani az intézmény. A tulajdonos holding szervezet a művelődési ház vezetését olyan bérleti szerződésbe kényszerítette, amelyet ha az ÁMK vezetése nem köt meg, az az intézmény működési feltételeinek, épületének elvesztését eredményezte volna. Aláírásával viszont az épület állagmegóvási, felújítási költségeinek anyagi terhét rótta az intézményre. Lehetetlen helyzetet teremtett. A fenntartásra, működésre is kevés költségvetés, ekkora súly alatt már összeroppant. Időnként a város önkormányzata, kulturális bizottsága támogatta a művelődési házat, kisebb összegeket nyert pályázat útján is. Mindezek azonban csupán a mentőöv vagy tűzoltás szerepét töltötték be.

Két évet is meghaladó tárgyalássorozat után az épület ismét a város tulajdonába került. Felújítására a tervek elkészültek. A tulajdonosváltással a hivatalos kapcsolatok az egykori fenntartóval megszakadtak és a művelődési ház szolgáltatásai iránti igény sem jelentkezett az Ikarus részéről.

Az intézmény szakmai vezetése ekkor a lakóterület felé fordult. Ebben a koncepcióban jó kezdeményezésnek bizonyult a könyvtár rendezvény – sorozata, mely az intézményhez kötődő zenész növendékek tavaszi hangversenyét foglalta magába, és Maroshegyi Zeneszó címmel később már nem csak a növendékeket szólította meg. Ezt követte a Maroshegyi Pódium: Eperjes Károly és Kubik Anna színművészek voltak a vendégeink. Mindketten diákkorukban a Gárdonyi Géza Művelődési Ház színjátszó körének tagjai voltak.

Sorozattá érett a Maroshegyi Kötődésekről Kötetlenül című esemény is. A vendégek olyan személyek voltak, akik születésüktől fogva kötődnek a városrészhez vagy több évtizedes tevékenységükkel kapcsolódnak ide.

A szakmai tevékenységek sikerei azonban nem oldották, nem is oldhatták meg a kettéválás okozta költségvetési problémákat. 2004-ben az intézménynek komoly gazdasági nehézségekkel kellet szembenéznie, amelynek konszolidálása csak radikális létszámleépítéssel és rendkívüli önkormányzati segítséggel volt lehetséges. Kovács József az intézmény igazgatója is nyugdíjba vonult, így 2005. január 1.-től az intézmény vezetését Adorján Viktor vette át.

A válságkezelés évei (2005-2008)

A feladat nem volt könnyű. Csakhamar kiderült, hogy nem csupán egy gazdaságilag éppen konszolidált, de továbbra is hihetetlenül alulfinanszírozott intézmény gazdálkodását kell valamilyen módon működőképessé tenni, s nem csupán a lényegében teljesen tönkrement épület rekonstrukciójának lebonyolításában kell „bábáskodni”, de újra kell gondolni az intézmény egész működési koncepcióját, a drasztikusan lecsökkentett létszámkereteken belül újjá kell szervezni a munkatársak körét és feladatrendszerét, újra ki kell dolgozni illetve pótolni kell az intézmény törvényes működéséhez szükséges dokumentáció zömét, meg kell teremteni a munkavégzéshez szükséges alapvető feltételeket… Egyszóval: újra kell indítani az intézményi tevékenység egészét.

Mindez természetesen nem feltétlenül jelenti a korábbi intézményvezetés bírálatát. Az intézmény történetének előző fejezetében már kitértünk arra, hogy milyen kivédhetetlen társadalmi-gazdasági mozgások sodorták az intézményt a válságba, s a rengeteg tennivaló közepette nem volt mód – és valójában szándék sem – hogy a felelősség kérdéseit kutassuk. Az egyetlen értelmes megoldásnak az tűnt, ha az intézmény jövőjével kezdünk el foglalkozni, méghozzá haladéktalanul.

Amint pedig elmondtuk, tennivaló bizony volt bőven, amit egy alig-alig használható épület néhány helyiségében, a hasonló városi közművelődési intézmények költségvetésének töredékéből (mintegy 15 – 25 százalékából!) kellett megoldani.
Az első fél év a tájékozódás és előkészítés időszaka volt. Az intézményt fenntartó Maroshegyi Kulturális Egyesület és Székesfehérvár Önkormányzata közművelődési megállapodást kötött egymással, s ennek köszönhetően az önkormányzat 2005-ben 3-400 ezer forintos támogatást nyújtott az intézmény működéséhez. Az intézményt már a korábbi években is támogató Területi Művelődési Intézmények Egyesülete – a TEMI, amely az „elárvult”, volt szakszervezeti intézményeket országosan támogató szervezet – ugyanebben az évben 9 millió forinttal támogatta a Gárdonyit, így az intézmény abban az évben, saját szerény bevételével együtt mintegy 15 millió forintból gazdálkodhatott. Ez pedig annyit jelentett, hogy csak hihetetlen erőfeszítéssel és már-már az öncsonkítással egyenlő önkorlátozással tudtuk elkerülni az újabb fizetésképtelenséget. Bármennyire is próbáltuk megőrizni a még megmaradt közművelődési formákat – megszokott rendezvényeket, szakköröket, klubokat – több ezek közül nem élte túl az évet. Eltűnt a havi rendszerességgel megtartott báli rendezvény, megszakadt a „Maroshegyi beszélgetések – kötetlenül” című sorozat; mondhatni, a rendszeres közművelődési formák közül csupán az Ikarusz Néptáncegyüttes, az Ikarusz Népi Hímző Szakkör és a két nyugdíjasklub élte túl a krízist. (Az év végével a népi hímzők is elhagyták az intézményt, ők azonban nem a gazdasági helyzet áldozatai voltak, távozásuk más okból következett be.)

Az év második felében aztán – lényegében az első „teljes közművelődési évad” kezdetével, kis lépésekkel bár, de megindult a tartalmi tevékenység újraépítése. Csatlakozva a maroshegyi Táncsics Mihály Általános Iskolában már évek óta rendszeresen meghirdetett gyermek meseíró pályázathoz, „Tollpihe” Meseíró Pályázat címen, közösen hirdettünk pályázatot, s ahhoz kapcsolódóan „felkészítő foglalkozásokat” szerveztünk az érdeklődő gyermekeknek Sohonyai Edit írónő és Kálnay Adél József Attila-díjas írónő szakmai vezetésével. Az első zsűri elnöke Lázár Ervin volt 2006 januárjában, majd a tavasz során ebből a pályázatból nőtt ki az azóta is működő „Tollpihe” Klub is,  amelynek tagjai immár a helyi sajtó hasábjain, irodalmi antológiában „publikálnak” s meséik megjelennek a Fehérvár Televízió képernyőjén is.

Mindez már a 2006. évre is átnyúlóan, jól példázza mindazon folyamatokat, ahogyan az egymásra épülőkis lépések, összességükben a tartalmi tevékenység fejlődését eredményezték. Ugyanekkor indult útjára a „Műhelyszín” – Program is, amely lényegében egy alkotási lehetőséggel egybekötött kiállítás, amelynek három hete alatt a látogatók, a kiállító(k) segítségével készíthetik el a maguk üvegfestéses, tűzzománcos. Intarziás stb. tárgyait. Ugyanezzel a szemlélettel váltak rendszeressé a könyvtári estek is: igényes, érdeklődést keltő estek szervezése, melyek közülcsak egy kiemelkedő példaként említhetjük a 2006. februári „Kalevala-estet”, amelyet a sokáig a városban élő, tanító és alkotó Szopory Nagy Lajos emléke jegyében rendeztünk, s amelyen a finn kulturális attasé is megjelent. Újjászerveztük az időlegesenugyancsak megszűnt Baba-Mama Klubot, s új alapokra is helyeztük a tevékenységét, amennyiben az egészségügyi tanácsadás mellett egyre több egyéb téma is bekerült a programba, mint például a jogi tanácsadás, a babadivat vagy a gyermekruha csere, stb. Megújult a nyugdíjasklubok vezetése és tevékenysége is, és immár egyre érdekesebb programokkal várják egyre gyarapodó tagságukat. S mindezek csupán példák, változatok a kis lépésekben megvalósított, a lehetőségek szoros korlátai között is végrehajtható fejlődésre, amely a 2005/2006-os közművelődési évadot jellemezte. Minden területre kiterjedő, részletes számvetésre természetesen nincs módunk, ezt az intézményi dokumentáció amúgy is tartalmazza, ez a néhány példa azonban jól szemlélteti az „előre menekülés” folyamatát.

Mindennek következtében a 2006. évet nagyobb lendülettel és már némi megalapozottsággal kezdhettük el. A tartalmi tevékenység terén lényegében folytattuk az előző évadban megkezdetteket, s egyre nyilvánvalóbbá vált az a működési koncepció is, amelyet követve az intézmény egyre jobban betöltheti a városrész közművelődési alapellátásának funkcióját, és sajátos elemként egyben integrálódhat a város közművelődésének egészébe is. Ez pedig röviden: alapellátást biztosítani a városrész azon lakóinak, akik koruknál vagy helyzetüknél fogva nehezen mozdulnak ki szűkebb lakóhelyükről, s ezért a városban lévő művelődési lehetőségek számukra nem, vagy nehezen elérhetőek, továbbá az alkotás lehetőségének minél kiterjedtebb biztosításával segíteni az aktív kulturálódást, a tevőleges művelődést az érdeklődők számára.

Ebben az irányban kezdtük továbbfejleszteni tevékenységünket, s ennek jegyében gondoltuk össze 2006 végén hosszútávú elképzeléseinket is, amely immár átgondolt és egymásra épülő lépésekben vázolja fel a következő négy-hat év feladatait. Ezzel vágtunk neki a 2007. évnek, amelyre nézve ajánljuk az olvasó szíves figyelmébe az Amit adni akarunk menüpontban található „Jöjjön el hozzánk!” című írást.

A tartalmi tevékenység mellett persze az összes egyéb területen is meg kellett kezdeni az intézmény revitalizálását. 2006 januárjában nem túl nagy, ám az intézmény szempontjából mégis igen jelentős személyi változások történtek. Az intézmény addigi, négy órában foglalkoztatott gazdasági vezetője távozott, és munkakörét nem töltöttük be. A könyvelést egy külső cégre bíztuk, a napi gazdasági feladatok ellátására pedig egy gazdasági ügyintézőt vettünk fel, aki szervezési feladatok ellátásával a tartalmi munkát végző dolgozókat is tehermentesíteni tudja. Ezzel egy időben sor került egy új művelődésszervező-könyvtáros felvételére is sor került, akinek belépésével a tartalmi tevékenység „üzembiztonsága” elérte a minimálisan kívánatos szintet és az akkor már növekvő feladatok elosztása is rendezettebbé válhatott. 2006 októberében végül a korábbi egyetlen művelődésszervező is megvált az intézménytől, s a helyére felvett új munkatárssal alakult ki az intézmény jelenlegi kollektívája.

Párhuzamosan mindezekkel az épület még mindig beázott, 2005 szeptemberében le kellett bontani a lépcsőházi álmennyezetet, mert a le-lehulló gipsz elemek már életveszélyessé tették az épületben való tartózkodást. A tél folyamán, az elmúlt évekhez hasonlóan, még mindig vödrök, lavórok és babakádak sora foglalta el a folyosókat, hogy felfogja a lecsepegő esővizet, hólét. Gyakran fordult elő, hogy a szabadban már elvonult eső után, bent az épületben még mindig „esett az eső”.  Mindennek 2006 nyarán vetett véget az épület tetőzetének és csapadékvíz-elvezetésének felújítása, amelyet az önkormányzat mintegy ötvenmilliós beruházással valósított meg. Mondhatni valóban a legutolsó pillanatban, mert a munkálatok során, a munkásoknak több bokrot s még egy kisebb fát is ki kellett vágniuk, amelyek a régi lapos tetőn növekedtek. Tehát mindez már a múlté, 2006 decemberében már a belső rekonstrukcióra vonatkozó elképzelések egyeztetésére és elfogadására került sor.

A tartalmi munka szempontjából tehát a helyzet továbbra sem megoldott, ám a további károsodás és az életveszély megszűnt, s remény van a belső átépítésre is.

A leírtak mellett igyekeztünk normalizálni munkakörülményeinket és az intézményi dokumentációt is. Folyamatosan zajlott a szervezeti és működési szabályzat átdolgozása, a csatlakozó, mintegy tizenöt szabályzat kidolgozása, a szerződési és ügyviteli rend kialakítása és még ezer olyan feladat megoldása, amely a közönség számára láthatatlan, „eredményként” meg nem mutatkozó, mégis sok időt és energiát, s persze pénzt is igénylő tennivaló. Közben robbantak az „időzített bombák”, jelentkeztek a korábbi csődhelyzetből következő, elmaradt kifizetések, kamatterhek kötelezettségei is. Nagy előrelépésnek számított, hogy sikerült két használt számítógépet vásárolnunk, hogy az alapvető irodai munkát el tudjuk végezni. Darabonként bruttó 4.000 forintért jutottunk hozzá, el lehet képzelni, mire jók, de jelenleg még mindig ezeken dolgozunk. A telefonközpontunk felmondta a szolgálatot, tizennyolc éves fénymásolónk szintén… Nem túlzás, hogy néha egy légtornász ügyességével kellett egyensúlyozni a „muszáj” és a „nincs” között. És bizony kell még ma is, mert ezen a téren mindig csak a „muszáj” kategóriában tudhattunk előre lépni, s ott sem a kellő mértékben. Újra van például telefonunk és egy valamivel jobb, használt fénymásolónk, de továbbra sincs az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas számítógépünk, pedig az már kötelező, elvégre 2007-et írunk! A XXI. században élünk! Gyakran csak a „társbérlő” Gárdonyi Szakközépiskola jóindulatának köszönhető, hogy modern kötelezettségeinknek is eleget tudunk tenni. Időnként még számunkra is csodának tűnik, hogy ez a honlap létezik, és Ön elolvashatja ezt az írást. Talán mondanunk sem kell, hogy ingyen-segítséggel, többletmunkával jött létre.

Ilyen erőfeszítések árán azonban mégis eljutottunk oda, hogy úgy érezzük, a Gárdonyi talán túljutott a krízishelyzeten. A tartalmi munka vonatkozásában mindenképpen jogos ezt hinnünk, és azt is reméljük, hogy egyéb tekintetben sem elvakult optimizmus ebben bíznunk. 2006-ban az önkormányzat 9,2 millióval, a TEMI pedig 9,8 millióval támogatta az intézményt, az önkormányzat részéről tehát egy jelentősebb, a TEMI részéről egy mérsékeltebb emelésről számolhatunk be. Így az intézmény költségvetése 2006-ban összesen mintegy 22 millióra emelkedett, amivel felküzdöttük magunkat a hasonló intézmények költségvetésének egyharmadára-egynegyedére. Közben, mint látható, tevékenységünk egyre dinamikusabban fejlődik, az intézmény működése egyre inkább normalizálódik. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Gárdonyi mindkét évben jelentős támogató szerepet vállalt rangos városi kulturális események – jelesül például a 2005-ös és 2006-os Királyi Esküvők vagy a városi március 15-i ünnepségek – megszervezésében és lebonyolításában, keserűen kell megállapítanunk, hogy támogatottságunknak sem növekedése, sem pedig a társintézményekhez viszonyított aránya nem tükrözi a teljesítményünk növekedését. A keserűség pedig korántsem valamiféle „duzzogásból” ered, hanem abból az aggodalomból, hogy ha a válságból épp csak kijutott intézmény finanszírozottsága nem stabilizálódik, záros határidőn belül egy újabb, még súlyosabb, s talán végzetes krízissel kell szembenéznünk.

Mindez azonban még a jövő titka, s amint az talán az eddigiekből is kiderült, mi tesszük a dolgunkat. És optimisták vagyunk, remélhetőleg nem alaptalanul. Következik tehát a 2007. esztendő.

Amelynek nagy várakozással néztünk elébe! Nem is alaptalanul, hiszen, ahogyan az előzőekben elmondtuk, a krízishelyzeten sikerült az intézményt túljuttatni, reményeink szerint most már az építkezés következett volna, ám mégsem így történt. A Területi Művelődési Intézmények Egyesülete vezetése ugyanis váratlanul, 2007 márciusában, a korábbi évek 10-11 millió forintos támogatását 2,5 millió forintra csökkentette le.

Tény, hogy ez a példátlan, 75%-os támogatás-elvonás újabb krízishelyzetet idézett elő, amelyet azonban az önkormányzat segítségével gyakorlatilag hetek alatt meg tudtunk oldani. Ezúton is köszönet érte! Beavatkozásuknak köszönhetően a 2007. évben nemhogy az újabb csőd és az intézmény megszűnése nem következett be, de még teljesítménycsökkenést sem eredményezett az „ügy”, csupán az intézményi növekedés üteme lassult némiképpen. Erről tanúskodik az a 2005-től tartó folyamatokat áttekintő anyag.
Ilyen eseményekkel a hátunk mögött került sor az intézmény 50 éves jubileumának megünneplésére. Az esemény plakátja feltehetően egyértelmű vizualitással fejezi ki, hogy miként gondolkodtunk az ünnepi alkalomról, a következő képek pedig segíthetnek felidézni miként is zajlott az ünnep programja.

Kétségtelen, hogy a jubileummal összefüggő események szerencsésen reánk irányították egy időre a lakosok figyelmét, ám a továbbiak szempontjából talán fontosabb volt az a sokkal kevésbé látványos folyamat, amely az újabb krízishelyzet átvészelését követően azonnal megkezdődött: alkotó közösségeink, művészeti csoportjaink, klubjaink számának megduplázódása még nem befolyásolta ugyan jelentősen a 2007. évi statisztikánkat, viszont már egy olyan év eljövetelét vetítette előre, amely kiemelkedő eredményeket hozhat az intézmény revitalizációjának folyamatában.
Az újabb krízishelyzet persze nem múlt el „utórezgések” nélkül, a már-már összerázódó munkatársi csapat töredezni kezdett. A nyári fizetési bizonytalanságoknak „köszönhetően” szeptemberben távozott közülünk az informatikai-technikusi feladatokat ellátó munkatársunk, majd december végén művelődésszervező-könyvtárosi munkakörben dolgozó kollégánk ragadta meg az alkalmat, hogy a lakóhelyén újra megnyíló művelődési ház vezetői állását töltse be. És a sor ezzel még nem ért véget: február közepén a gazdasági ügyintéző munkatársunk távozott az APEH jóval nagyobb anyagi biztonságot nyújtó állományába, s ennek következtében megszüntettük a külső könyvelőt foglalkoztató gazdasági rendszerünket is és visszatértünk a főállású gazdasági vezető foglalkoztatásához. Személyében kiváló munkatársat találtunk, csakúgy, mint a többi távozó munkatárs helyébe, így elmondhatjuk, hogy a krízis okozta zűrzavarból az intézmény inkább megerősödve, mint megtépázva került ki. „Beletapostak titeket a … – sikerbe!” – ahogyan egy szimpatizánsunk összegezte akkoriban az eseményeket.

És valóban!

Az elkövetkező 2008. év olyan eredményeket hozott, amelyet méltán nevezhetünk a válságkezelés eddigi legsikeresebb évének. A grafikonon nyomon követhető az intézmény közművelődési tevékenységének évenkénti alakulása, s úgy gondoljuk, hogy az adatok önmagukért beszélnek. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a számok csak a szigorúan vett közművelődési számokat tartalmazzák, nincsenek benne a terembérletek, termékbemutatók, lakógyűlések, képviselői beszámolók, választási események, stb. amelyek tágabb értelemben persze ugyanúgy hozzátartoznak a lakossági feladatok ellátásához. Ám a számok – úgy gondoljuk – így is elismerésre méltók, hiszen az évi csaknem 1.200 esemény immár havi 100, azaz napi 3-5 esemény megvalósítását tükrözi, ami már egyértelműen jelzi a „feltámadást”. Ezzel a fejlődési dinamizmussal feltehetően rekordot döntöttünk a TEMI-intézmények körében, míg azzal, hogy a saját bevételünk összessége a TEMI-támogatásának több mint duplája valószínűleg szintén rekordot döntünk ebben a körben – csak éppen negatívat.

A számok mögött azonban események vannak, köztük sok olyan is, amelyre különösen büszkék lehetünk. A város rangos közművelődési eseményeiben, fesztiváleseményeiben való egyre gyakoribb részvételünket tükrözik a 2008-as Királyi Bor-Lakoma és a Zichy ligeti nyári koncertsorozat plakátjai valamint a megvalósítást idéző fotók is.

Ugyanebben az évben vállalkozhattunk először egy városrészi nap megrendezésére is, amelyet Maroshegyi „Böndörödő” Szüreti Nap címmel és osztatlan sikerrel valósítottunk meg. Ugyancsak különösen büszkék vagyunk arra is, hogy a 2005-ben csak nagy erőfeszítések árán megmentett Ikarus Néptáncegyüttes, fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából, a két díjazott személy és egy díjazott együttes mellett, negyedikként MSZOSZ-Díjban részesült.

Mindezen mutatókkal az intézmény maradéktalanul sikeresnek mondhatná magát, ezt azonban beárnyékolja az a tény, hogy támogatottsága még mindig csupán fele-harmada a városi társintézményekének. Ennek és az infrastrukturális körülményeinknek figyelmen kívül hagyásával talán már elmondhatnánk, hogy az intézmény válságkezelése sikeresen befejeződött, s talán már le is zárhatnánk ezt a fejezetet, de a pénzügyi és építészeti feltételek realitásait mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül. Így tehát „csak” annyit mondhatunk, hogy intézményünk, szakmai tevékenységét tekintve sikeresen kilábalt a 2004-es, majd rögtön utána a 2007-es válsághelyzetből és immár közelít a jelenlegi feltételek közti teljesítményének határaihoz. Új szakaszt kezdhetünk hát!

Pénzügyi tekintetben elmondhatjuk továbbá, hogy az önkormányzati segítségnek is hála, a finanszírozottságot sikerült stabilizálni, s immár a normalizálást, a hasonló volumenű intézményekével azonos támogatottság elérését tűzhetjük ki célként. Ebben a vonatkozásban is új szakaszt kezdhetünk hát!

Sajnos ugyanezt nem mondhatjuk el az épület rekonstrukcióját illetően, amelyet illetően kétségtelen sikere az elmúlt időszaknak, hogy a belső rekonstrukció engedélyezési tervei után a kiviteli tervek is elkészültek, ami szintén a város vezetésének törődését dicséri. A kivitelezés immár csak a pénzügyi forrásokon múlik tehát, amelyek előteremtésére sajnos még csak remény sincs. Az erre a célra meghirdetett és országosan tízmilliárdokat előirányozó AGÓRA Programból, a többi pólusvárossal együtt Székesfehérvár kizáratott, a külön a pólusvárosok számára kiírt AGÓRA+ Programban viszont csak olyan objektumok fejlesztésére (építésére, bővítésére, felújítására) lehetett pályázni, amelyek tartalmi tevékenysége a város pólus-vállalásával összefüggésben áll. Így – bár a város ez utóbbi pályázaton szép sikerrel vett részt – a mi, „csak” hagyományos közművelődési tevékenységet végző intézményünk elesett a támogatástól, csakúgy, mint Debrecen, Szeged és a többi pólusváros hasonló intézménye is. Ezek után erősen kérdéses (vagy tán nem is kérdéses?), hogy a város, a jelenlegi makrogazdasági válság közepette biztosíthatja-e önerőből a felújítás költségeit. Valószínűleg nem.

Ha mármost mindezeket összevetjük, az egyetlen értelmes stratégia számunkra az, hogy az infrastrukturális feltételek által immár erősen korlátozott mennyiségi növekedésünket, pénzügyi lehetőségeink további – normalizáló – fokozásával minőségi jellegű fejlesztésekre váltjuk át, s ebben kívánunk előre lépni mindaddig, amíg a rekonstrukció megvalósulása újabb lehetőségeket nem nyit meg a számunkra.

A válságkezelés tehát tovább folytatódik. Ezzel a stratégiával vágunk neki a 2009. évnek.